A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:05AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Az Intel túl van a mélyponton

Vágólapra másolva!
Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója a cég első negyedéves eredményeinek bejelentésével kapcsolatban elmondta, hogy "Annak jeleit látjuk, hogy a PC piac sűlyedése a végéhez közeledik, a legrosszabb már mögöttünk van "
Vágólapra másolva!

A processzorgyártó nyeresége a 2009 első negyedévét lezáró jelentés szerint az előző év hasonló időszakához képest ugyan majdnem 60 százalékkal csökkent, de Otellini szerint a mélypontot már elérték, és bár a gazdaság jelen állapotában nem mernek a második negyedév eredményeit illetően jóslatokba bocsátkozni, további csökkenésre nem számítanak.

Az első pozitív jeleket a chipgyártónál az asztali számítógépek piacán tapasztalták, ezek eladásai február elején érték el a mélypontot, azóta normalizálódni látszik a helyzet. A laptopforgalom hasonló tendenciát mutat, a hosszabb szállítási lánc és a nagyobb raktárkészletek miatt kis késéssel követve az asztali masinák piacát. A vállalati szféra, az üzleti szerverek és a prémium laptopok piaca még a válságnak megfelelő állapotban van, a nagyobb cégek inkább újra munkába állítják már nem használt szervereiket, de egyelőre nem költenek újakra. Reményre ad okot, hogy az Intel szerint a jelenleg használt szerverek átlagéletkora három év, ezért, ha a gazdasági helyzet újra lehetővé teszi, ezen a területen is növekedésre számíthatnak.

A bíztatónak tűnő helyzetet picit árnyalja, hogy az Intel olcsó minilaptopokba szánt Atom processzora iránt 27 százalékkal csökkent a kereslet, pedig a kedvezőtlen gazdasági helyzetben ennek ellenkezőjére számítottak. Ennek ellenére a cégnél arra számítanak, hogy az idei év közepétől a laptoppiac legkeresettebb termékei azok a modellek lesznek, melyek kis fogyasztású, könnyű, olcsó, ám a netbookoktól eltérően teljes értékű - így például optikai meghajtóval is felszerelt, normális teljesítményű - számítógépek. E feltételeknek megfelelő noteszgépeket eddig jellemzően a prémiumkategóriában, igen drágán lehetett csak vásárolni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!