A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:05AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

A Bing Ballmer szerint még nem nyerő

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban folyamatosan bővíti felhasználói táborát a Microsoft új webkeresője, de még mindig csak harmadik helyen áll a Google és a Yahoo mögött. Steve Ballmer, a cég elnöke szerint ez egyelőre így is marad. 
Vágólapra másolva!

A legfrissebb webstatisztikák szerint a múlt hét folyamán az USA-ban a keresések 12,1 százalékát végezték a hónap elején indult Bingen, ami 1,2 százalékkal magasabb részesedést jelent az előző héthez képest. Ugyanakkor ez a részesedés még mindig eltörpül a Google 65 százalék körüli, illetve a Yahoo mintegy 20 százalékos részesedéséhez képest.

Bár Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója egy konferencián elmondta, a Bingnek meglehetősen jó fogadtatása volt, azt maga is beismerte, hogy csak kitartó munkával, folyamatos innovációval lesz esélyük maguk mögé utasítani a webkereső piac nagykutyáját, a Google-t, s erre minden bizonnyal nem a közeljövőben fog sor kerülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!