A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Másfél órán át állt a Gmail

Vágólapra másolva!
Nagyjából egy-másfél órára számos felhasználó számára vált elérhetetlenné kedd éjjel a Google ingyenes levelezőszolgáltatása, a Gmail.
Vágólapra másolva!

A Gmail levelező magyar idő szerint nagyjából kedd éjjel 10 és 11 óra között vált elérhetetlenné a webes felületet használók számára. A szolgáltatást problémamentesen használhatták ugyanakkor azok, akik levelezőprogrammal, POP3 vagy IMAP protokollon keresztül töltik le róla leveleiket. Ennek mikéntjét a Gmail februári, hasonló leállásáról beszámoló cikkünkben mutattuk be.

A műszaki hiba javításának alakulását a Google szolgáltatásmonitorozó oldalán bárki végigkövethette, az üzemeltetők itt az elhárítás várható idejéről folyamatosan tájékoztatták a felhasználókat. A Gmail hivatalos blogján publikált információk szerint a webes levelező mintegy száz percen át nem volt elérhető, s a cég ezúttal is biztosította a felhasználókat arról, hogy komolyan veszik kezelését - az elmúlt hónapokban a Google levelezője már több alkalommal leállt rövidebb-hosszabb időre.

A Google közlése szerint egyébként a hibát egy rutin szerverszoftver-frissítés idézte elő, melynek elvégzéséhez a levelező webes felületét kiszolgáló számítógépek egy részét lekapcsolták. Ez önmagában nem okozott volna bajt, ám a jelenlegi vizsgálatok alapján úgy tűnik, az üzemeltetők alábecsülték a Gmailt érő terhelést, és nem biztosították a lekapcsolt szerverek forgalmát más gépekre átirányító hálózati útválasztó eszközökből megfelelő erőforrást, így a rendszer túlterhelődött. Miután a Gmail levelezőklienssel használható szolgáltatásait más hálózati eskzözök szolgálják ki, ezeket nem érintette a probléma, melyet végül további routerek közbeiktatásával orvosoltak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!