A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Új zenemobilok és kisebb N97-es a Nokiától

Vágólapra másolva!
A finn mobilgyártó új okostelefont mutatott be Facebook-függőknek, és leleplezte zenemobiljai legújabb generációjának első két tagját, amelyek közül csak az egyik kerül majd forgalomba Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A finn mobiltelefon-gyártó majdnem az összes puskaporát ellőtte saját expója, a stuttgarti Nokia World előtt, ahogy a cég vezérigazgatója, Olli Pekka Kallusvuo fogalmazott, "étvágygerjesztőnek". A rendezvény nyitóelőadására így már csak kisebb újdonságok maradtak.

A cég az eddig ismeretlen újdonságok közül elsőként az N97-es okostelefon kistestvérét, az N97 minit mutatta be. A készülék "egy számmal", pár milliméterrel kisebb az elődnél, és, mint a bemutatóból kiderült, elsősorban a Facebook megszállotjainak szánják. Az érintős, ujjbeggyel vezérelhető telefon felhajtható kijelzője ugyanúgy QWERTY billentyűzetet rejt, mint a normál N97, azzal a különbséggel, hogy az iránybillentyűk hiányoznak róla. Az állapotrfrissítéseket azonban így is be lehet pötyögni rajta, és a Stuttgartban bemutatott példányok szoftvere már kezeli az Ovi (a Nokia online áruháza és szolgáltatásközpontja) Facebookkal összekötött helyfüggő szolgáltatását.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Nokia N97 mini

Ennek segítségével a Ovi felhasználója egy kattintással hozzákapcsolhatja a tartózkodási helyének adatait az állapotfrissítéshez. A facebookos ismerősök erre kattintva egy felugró Nokia Maps térképrészleten láthatják, hogy tartózkodik, honnan küldte üzenetét a mobiltelefon tulajdonosa. Az új funkció természetesen az N97-ről is elérhető lesz, csakúgy, mint a frissített grafikus kezelőfelület, amelynek okosítottak a görgetési funkcióin: listákat már tovább is lehet rajta lendíteni, így az eddiginél kényelmesebben lehet rajta a zenék vagy a kontaktok között keresgélni.

A telefonnak nem csak a külső méretei, a memóriája is kisebb, az N97 32 gigabájtjával szemben a mininek csak 8 jutott, de ez memóriakártyával bővíthető. A kisebb szoftveres újítások mellett a telefonra előre becsatornázott tartalmakat is bővítették, így például a Nokia Maps már rendelkezik a Lonely Planet teljes adatbázisával. A németországban bemutatott példányokon a CNN webes videóit és az Elle magazin tartalmait megjelenítő alkalmazást is láthattunk a kezdőképernyőre előtelepítve, de valószínűleg országról országra és szolgáltatóról szolgáltatóra változik majd, hogy mit kapnak kézhez rajta a felhasználók. A telefon 450 euróba, azaz körülbelül 125 ezer forintba kerül majd.

Megjelent az X osztály

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A könnyű, szögletes kialakítású kis telefon megkapta az eddig XpressMusic nevet viselő zenemobilokon megszokott, kijelző melletti zenelejátszó gombokat, amelyek, csakúgy, mint eddig, piros vagy kék színűek. A mobil az első olyan S40-es alapszoftvert futtató készülék, amelyről elérhető a Nokia Ovi boltja, amelyből alkalmazásokat lehet rá letölteni, de mint a németországi bemutatón láthattuk, játékokkal megpakolva érkezik. A kezelőfelülete viszont teljesen hagyományos, semmilyen mozgásérzékelővel vagy más trükkel nem rendelkezik, csupán iránybillentyűkkel.

A telefonnak 2,2 hüvelykes kijelzője, 3,5 megapixeles kamerája és jackcsatlakozója is van. Gyárilag 2 gigabájtos MicroSD memóriakártya jár hozzá, de akár 16 gigás kártyát is befogad. A zenés csúszkamobilt 115 eurós (körülbelül 33 ezer forintos) teljes fogyasztói áron hozzák majd forgalomba ősztől (egészen pontosan a negyedik negyedévben).

Az X6-os modell már egy kicsit nagyobb, 11x51 milliméteres készülék, amely 3,2 hüvelykes nagy felbontású (nHD) kijelzővel rendelkezik, 434 megahertzes processzora van, és 32 gigabájt memóriája. A készüléken a zenelejátszás mellett a multimédiás képességeket is jobban kihegyezték a tervezők, így szerkeszteni is lehet rajta a képeket, videókat. Az európai piacon 450 euróba kerül majd, csakúgy, mint az N97 mini, a magyarországi megjelenéséről egyelőre nincs információ - erre a készülékre biztosan várni kell még a Comes With Music szolgáltatás hazai elindításáig, feltéve, hogy ezt megéri a modell.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Nokia X6

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!