A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

A Microsoft szerint még nem elég jó a térhatású játék

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem lát fantáziát a háromdimenziós látványt biztosító játékokban a Microsoft Xbox 360 konzolért felelős vezetője. Phil Spencer szerint a speciális szemüveggel, térhatású tévén 3D-ben játszható játékok egyelőre legfeljebb egy tudományos kísérlet szintjét érik el.
Vágólapra másolva!

Spencer vélekedése azért meglepő, mert a rivális Sony a PlayStation 3 konzolhoz már elérhetővé tette azt a rendszerfrissítést, amely lehetővé teszi a játékok térhatású módban való használatát. Ehhez természetesen a technológiát támogató, egyelőre borsos áron mért televízióra is szükség van, melyek - ugyancsak nem olcsó - speciális szemüvegen keresztül térhatású képet is meg tud jeleníteni. A másik rivális cég, a Nintendo jövőre szemüveg nélkül is 3D-s látványt biztosító zsebkonzolt fog piacra dobni - ez utóbbiban egyébként az Xbox-főnök is lát fantáziát.

Versenytársaival ellentétben a Microsoft egyelőre nem tartja elég kiforrottnak a 3D-s játékot, nyilatkozta a cég Xbox 360 konzoljával foglakozó részlegének vezetője a CNN-nek. Phil Spencer szerint a technológia jelenlegi alkalmazásai még legfeljebb egy tudományos kísérlet szintjét érik el, hiszen a legtöbb ember még nem rendelkezik olyan tévével, amely alkalmas lenne térhatású tartalmak megjelenítésére, cégüknek pedig olyan megoldásokkal kell előrukkolnia, amely felhasználók milliói számára elérhetőek.

Az Xbox 360 konzol eladásai 34 százalékkal emelkedtek a tavalyi évhez képest, míg a PlayStation 3-ból a Sony 40 százalékkal ad el többet az idén. A CNN híre szerint a konzolok és a 3D-tévék eladási számai között nincs összefüggés, utóbbiak eladásai azonban jócskán a gyártók várakozásai alatt alakulnak.

Forrás: [origo]

A technológia egyébként néhány xboxos játéknál is megjelenik majd hamarosan, nyilatkozta a Microsoft szóvivője: például a tavaly megjelent Batman: Arkham Asylum című játékból készült ilyen verzió, és az Electronic Arts és az Activision is készül kiadni ilyen játékokat, ezek azonban egyelőre csak leginkább a kísérletezés célját szolgálják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!