Adathalász támadás folyik az MKB ellen

Vágólapra másolva!
Rossz magyarsággal megfogalmazott levéllel, és a netbanki oldal ügyes másolatával próbálják kicsalni az adathalászok az MKB ügyfelek banki belépési nevét és jelszavát.
Vágólapra másolva!

Az adathalászok az egyik szokásos trükkjükkel élnek a levélben. Azzal ijesztik meg a felhasználót, hogy számlájával valami nincs rendben, azt zárolni kellett, ám egy egyszerű cselekedettel meg lehet szüntetni a problémát. A támadók a levél hitelességét az abban elhelyezett rendkívüli mennyiségű adattal (cím, telefonszám, cégjegyzékszám) próbálták megnövelni. Az állítás természetesen nem igaz, a levélben elhelyezett link pedig az MKB netbankja helyett annak lemásolt, a bűnözők által üzemeltetett verziójára mutat.

A netezők szerencséjére az új adathalász levél szövege is borzasztóan magyartalan. A mondatok döcögnek, esetenként teljesen értelmetlenek, és a külföldi billentyűzetekről hiányzó ékezetek sem találhatóak meg a szövegben. Az ilyen jelek mind arra utalnak, hogy a levél a bank helyett egy magyarul csak a netes fordítószoftverek segítségével beszélő bűnbandától származnak.

Tisztelt MKB Bank tag:

Figyelem! Ön MKB fiók korlátozott volt!

Mint a mi biztonsági intézkedések, rendszeresen képernyo tevékenység az MKB rendszerben.
Nemrégiben a kapcsolatot veled észlel, egy kérdés a fiókjában.

Ha bejelentkezik, akkor látni helyreállítása érdekében fiókja hozzáférést.
Köszönjük megértését, mint mi a munka annak érdekében vegyék a biztonságot.

Kattintson ide, hogy aktiválja fiókját

Köszönjük a gyors választ erre a kérdésre.
Kérjük, értse meg, hogy ez egy biztonsági intézkedés, amelynek célja, hogy segítsen megvédeni Önt és számla.
Elnézést kérünk az esetleges kellemetlenségekért.

MKB Bank Zrt.
Székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.
Cégjegyzék helye és száma:
Fovárosi Bíróság, mint Cégbíróság,
Cg. 01-10-040952



Árulkodóan rosszul van megfogalmazva a csaló levél

Árulkodik a levélben felkínált belépési oldal is. A link egy liechtensteini címre mutat először (mkb.li), majd továbbirányítja a egy .net domainen található banki oldalra, ami az MKB netbankjának pontos mása. A hamisított oldal lebuktatásához elég megfigyelnünk, hogy az nem biztonságos kapcsolaton keresztül üzemel: hiányzik a böngésző jobb alsó sarkában található lakat ikon, sőt a weboldal ikonja sem színeződik át a biztonságos kapcsolatot jelző kékre vagy zöldre a Firefoxban.

Forrás: [origo]
Meggyőző másolat készült az MKB netbankjáról

A számlájuk miatt aggódókat óvva intjük attól, hogy a levélben található linkre kattintsanak. Ha mindenképpen rá akarnak pillantani egyenlegükre, azt a bank webcímét a böngészőbe írva tegyék meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!