Naplóvá alakítja a Facebookot új funkciója

Mark Zuckerberg, Facebook, f8.ffacebook.com, developer konferencia
Vágólapra másolva!
Az F8 című fejlesztői konferencián Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója több érdekességgel is előrukkolt. A közösségi oldal hamarosan egy automatikusan íródó naplóként is használható lesz, a jelentéktelen bejegyzéseket pedig egy külön felületre gyűjti majd a Facebook. A naponta már félmilliárd ember által szimultán használt szájton nemsokára beágyazott újságok, filmek és zeneszámok is elérhetőek lesznek - legalábbis hazánktól nyugatabbra.
Vágólapra másolva!

Zuckerberg szerint cégének elmúlt öt éve a felhasználók toborásával és a kapcsolatok kialakulásával telt el, mára a Facebook a mindennapok részévé vált, a következő öt év pedig a az önkifejezésben segédkező alkalmazásokról szól majd, azaz a meglévő tábor mindennapi szórakozását kell minél zavartalanabbá tennie a társaságnak.

Az új profiloldal egyben személyes napló is

Nagy meglepetéssel készült Mark Zuckerberg azoknak, akiket a Facebook hírfolyam eheti - a netezőket kisebb civil engedetlenségi mozgalommá alakító - áttervezésével nem sikerült kizökkenteni a nyugalmukból. Hamarosan az öszes profiloldal kinézete megváltozik, a korábban gyors feledésre ítélt státuszüzenetek előkereshetővé válnak, adatainkat pedig több nézet szerint lehet majd rendezni. Az új, Timeline (idővonal) nevű nézetnek nem csak a legelejére írhatunk. Nem csak azt vihetjük fel, hogy az adott pillanatban hogy érezzük magunkat, milyen fotót készítettünk, a profil jobb felső sarkában található csúszkán visszatekerve akár óvodás képekkel is kibővíthetjük az oldalt. A Timeline funkció egyelőre béta verzióban indul, ez a fejlesztők számára érhető el, de az érdeklődők a honlapon feliratkozhatnak a tesztelésére, néhány héten belül várhatóan mindenki számára elérhető lesz.


Timeline: itt lehet feliratkozni a Facebook hamarosan induló automata naplójára

A közösségi oldal által megtalált új irány több olyan szolgáltatásnak versenytársává teszi a Facebookot, amelyeknek eddig nem kellett félnie. Az új profiloldal személyes napló, fotótárhely, minden információt tartalmazó bemutatkozólap és linkgyűjtemény is lehet. A tetején található óriási méretű, szabadon cserélgethető borítókép miatt még testreszabható névjegyoldalaktól is hódíthat el felhasználókat.

A ticker, vagyis az új - a felhasználóknál az elkövetkezendő napokban megjelenő - hírfolyam bevezetésével akarja csökkenteni a Facebook a felhasználók irritációját. A jövőben az olyan kevésbé fontos jelentőségű események, mint az, hogy egy ismerősünk meghallgatott egy zeneszámot, vagy kedvel egy könyvet, ebben, nem pedig a fő hírfolyamban jelennek meg, hogy az csak a valóban érdekes történések tárháza maradhasson, nem pedig egy unottan átpörgetett felület.

Zenét, filmet és híreket a Facebookról

A fejlesztői konferencián mutatta be a Spotify nevű online zeneszolgáltató cég facebookos applikációját, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy az ismerősök által hallgatott zeneszámokat egyetlen kattintással meg is hallgassák.

Ez ugyan akár most is lehetséges, hiszen sokat posztolnak YouTube-klipeket a Facebookra, ám a Spotify zenei katalógusa sokkal több dalt tartalmaz a YouTube-ra feltöltött számoknál. Mivel azonban a Spotify szolgáltatásai Magyarországról nem érhetőek el, a hazai facebookozók számára ez az újítás valószínűleg nem lesz elérhető. Hasonló a helyzet a Netflix nevű amerikai online videotékával, amely ugyancsak beépül a Facebookba: a felhasználók egyetlen kattintással kikölcsönözhetik majd az ismerőseik által ajánlott filmeket, ha azok valamelyike elnyerte tetszésüket.

Forrás: F8.ffacebook.com
Zuckerberg megmutatja, milyen lesz az új profiloldal

Az Apple iPad-re volt szüksége ahhoz a világnak, hogy az internetes cikkek megjelenítésére igazán alkalmas felület szülessen. Az asztali gépekre kapcsolt monitorokon, a laptopok kijelzőin nem esik igazán jól az olvasás. A Google megpróbálokozott a Reader hírolvasójával és a Gmailbe beépített Buzz csevegőfelülettel közösségivé tenni a hírek fogyasztását, de a felhasználók többségét hidegen hagyta az újítás. A feladattal most a Facebook is megpróbálkozik. Az OpenGraph-ra épülő újság alkalmazásokból úgy ajánlhatunk barátainknak cikkeket, hogy azokat rögtön a közösségi oldalon megnézhetik. A Facebook több tartalomtulajdonossal működött együtt a funkció kidolgozásában, még a csak iPad-en megjelenő The Daily cikkei is tallózhatóak lesznek.

Új igéket tanul a Facebook

A naplónézethez, a zenék, játékok, filmek automatikus megosztásához a Facebooknak új szavakat kell megtanulnia. Az F8 konferenciát megelőző pletykák arról szóltak, hogy a Like gomb bővülhet ki valahogyan, ám ennek bejelentése elmaradhat. Az viszont biztos, hogy a a külső honlapokat a közösségi oldallal összekötő OpenGraph nevű technológiára épülő alkalmazások tudni fogják, ha egy könyvről beszélünk, ha egy mozifilmet ajánlunk, és úgy fogják megjeleníteni azt a hírfolyamunkban.

Az idővonal nézetet pedig képesek leszünk ezeknek az információknak a felhasználásával szűrni. Barátunkról megtudhatjuk, hogy a közelmúltban milyen dalokat hallgatott meg, végignézhetjük, melyek voltak a kedvenc filmjei. A Netflix és a Spotify szolgáltatási területén lakó felhasználók akár meg is nézhetik, meg is hallgathatják ezeket a műveket.

Zuckerberg már gazdagabb a Google-alapítóknál

A Forbes című gazdasági lap szerdán publikált toplistája szerint a Facebook alapító elnök-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg már tetemesebb vagyonnal rendelkezett a Google-alapítóinál. Míg Zuckerberg tavaly még csak a harmincötödik leggazdagabb amerikainak számított a listán, 2011-ben már a tizennegyedik helyre lépett elő 17,5 milliárd dolláros nettó vagyonával.

A Google-alapító Sergey Brin és Larry Page a Facebook atyjánál szerényebb, fejenként 16,7 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, ugyanakkor Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház vezetője 19,1 milliárd dollárjával az idén még le tudta körözni Zuckerberget a listán. A gazdasági lap leggazdagabb amerikaiakat tartalmazó listáján két másik Facebookhoz köthető ember neve is olvasható: a szájt társalapítója, Dustin Moskovitz 3,5 milliárd dollárjával a 91-edik helyet foglalta el, az oldal első igazgatója, az egykor a Napsterben is közreműködő Sean Parker pedig a kétszázadik helyet szerezte meg 2,1 milliárd dollárjával. A lista élén egyébként Bill Gates, a Microsoft alapítója, Warren Buffett amerikai üzletember, és Larry Ellison, az Oracle szoftvercég vezetője áll.



A művek ráadásul a Like gomb folyamatos nyomkodása nélkül is bekerülnek a profilunkra. "Sokkal több könyvet olvasunk, mint ahányat fel akarnánk venni a profilunkba" - mondta Zuckerberg. A cselekvést jelentő szavak ezt a kényszert szüntetik meg a közösségi oldalon, lehetővé téve, hogy sokkal több címről mondjunk valamit a barátainknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!