A robotok iránt is érzünk szánalmat

Vágólapra másolva!
Még a robotokon is megesik az emberek szíve, ha rosszul bánnak velük. A Duisburg Esseni Egyetem kutatói MRI-vel vizsgálták mit éreznek az emberek, ha gépeket bántanak.
Vágólapra másolva!

Egy magától mozgó porszívó vagy az asztal szélén mocorgó elektronikus játék iránt is éreznek empátiát az emberek. A Duisburg Esseni Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint hasonló agyi tevékenység zajlik akkor, ha az embereknek bántalmazott embereket és robotok képeit mutatják meg.

A kutatók nem is egy ember formájú robottal, hanem egy dinoszaurusz alakú robottal végezték a vizsgálatok első körét. Ennek során csak szóbeli beszámolót kértek a résztvevőktől az érzéseikről. A dinoszauruszrobot bántalmazása láttán a többség izgalomról és negatív érzelmekről számolt be.

Nem fordítunk hátat, ha robotok szenvednek (képünk illusztráció) Forrás: Tomas Fano (CC-BY-SA)



Az előzetes vizsgálatok után már MRI agyi képalkotó eljárással vizsgálták a felvételek hatását. A kutatásban résztvevő tizennégy személynek olyan felvételeket mutattak, amelyeken gyengéden és erőszakosan közelítenek egy emberhez és egy robothoz. A gyengédséget bemutató felvétel minden esetben ugyanolyan agyi aktivitást váltott ki. Ez alapján a kutatók arra következtettek, hogy a fellépő érzelmek azonosak. Az agresszió esetében az érzelmek intenzitása eltért, a robotok bántását bemutató felvétel csak enyhébb érzelmeket keltett.

A kutatás célja azoknak a fejlesztéseknek a támogatása, amely az emberek világába próbálja beemelni a robotokat. Az agyi képalkotó vizsgálatok pontosabban segítenek meghatározni, hogy mit éreznek az emberek egy robottal kapcsolatban, mint ha az emberek saját szavaikkal próbálják elmondani ugyanezt. A kísérletet vezető tudós szerint a robotika távlati célja, az emberekkel hosszútávú kapcsolatot kialakító, az emberek hasznára levő gépek építése.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!