A Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban bárki megnézheti az első magyar gyártású tévékészüléket. Az Orion AT501-es szekrénye valódi diófából készült, és úgy is lenyűgöző látvány, hogy bekapcsolni már nem lehet. 43 centiméteres, vagyis 17 colnak megfelelő képátlója ellenére az őstévé harmincöt kilót nyom a mérlegen.
Az 1956-os forradalom után a szocialista vezetés számára annyira fontossá vált a televízió elterjesztése, hogy a sorozatgyártáshoz külföldi import alkatrészek beszerzését is lehetővé tette a korábban csak rádiókat előállító Orion cégnek - magyarázta az Origónak Simon László, az MTVA múzeumáért felelős munkatárs. Az első magyar sorozatgyártású készülék két csatorna vételére volt képes, igaz, ekkor nem is állt rendelkezésre több, bár később a nyugati határszélen élő tulajdonosok hozzáértő szakikkal áthangoltatták a készüléket úgy, hogy az osztrák adók képét és hangját is fogni lehessen.
Nézze meg tévétörténeti videónkat!
Az első, természetesen fekete-fehér Orion mellől nem csupán a távirányító hiányzott, még csatornamemóriája sem volt, a rádióhoz hasonlóan, tekerővel kellett megtalálni rajta az adást. Ez akkoriban azért nem okozott gondot, mert csak egyetlen műsort lehetett nézni, a kettes kísérleti adásait csak tizenhárom évvel később kezdték el sugározni.
Az egymás mellett sorakozó, sokszor csak néhány év különbséggel gyártott készülékek között szembetűnő, hogy a kezdeti típusok képernyője előtt vastag plexilap található, ami az újabb modellekről már hiányzik. Mint megtudjuk, erre azért volt szükség, mert a korai képcsövek még nem voltak robbanásbiztosak, az átlátszó plasztiklap biztonsági funkciót töltött be. Egy ilyen tévéért öt és fél ezer forintot kértek el a megjelenés évében, ami akkor egy átlagember havi fizetésének hét-tizenkétszeresét jelentette, de az év végére így is hatszáz háztartásba került televízió.
Pedig ekkor még nem lehetett mindennap műsort nézni a méregdrága készülékeken, a tévé ugyanis kísérleti üzemben működött. 1953-ban még állóképeket sugároztak a Gyáli úti postakísérleti telepről, 1954-ben azonban a Széchenyi-hegyen lévő, a Street View-n is jól látható Agancs út 32. alatti ház tetején lévő stúdióból, illetve a mellette lévő ideiglenes antennáról már mozgóképes adást is közvetítettek.
A stúdió dolgozóinak visszaemlékezései szerint a naponta sok órán át sugárzott monoszkóp képét előállító röntgenkészülék komoly háttérsugárzást produkált, ezért az ott dolgozók részecskeszámlálót viseltek, és igyekeztek minél kevesebb időt a helyiségben tölteni. Bár a rendszer kirakatokban és ismert politikusok lakásaiban lévő tévékre is sugárzott adást, alapvetően úgy kellett beállítani, hogy Rákosi elvtárs otthonában legyen optimális a vétel. Ekkor az átlagember ugyanis csak a Budapesti Nemzetközi Vásáron, vagy néhány nagyáruházban kiállítva láthatott működő tévékészüléket.
Magyarország első tévétornya a Széchenyi-hegyen épült, mellette pedig a műsorszóró berendezéseknek helyet adó, tágasabb toronyépület is létesült. A magánház felső szintjén a mai napig működik mikrohullámú fogadóállomás. 1957-re a főváros ötven-kilencven kilométeres körzetében lehetett fogni a kísérleti adást, ám ez csak kedden és csütörtökön, este fél nyolc és tíz óra között sugárzott zenei és irodalmi műsorokat, a maradék időben legfeljebb a monoszkópot lehetett nézni. Komoly áttörés májusban következett be, ekkor indult az éles üzem, az adásnapok számát heti háromra emelték, egy közvetítőkocsi beszerzése után a filmek mellett színházi közvetítéseket és sportműsorokat is leadott a tévé.
Az ötvenes évek végén a televízió nem csupán komoly státusszimbólum, hiánytermék is volt, a kereslet kielégítése érdekében egy új, korábban harcászati termékeket és vadásztöltényeket gyártó állami vállalat, a későbbi Videoton kezdett tévégyártásba.
A Videoton első készüléke, a Munkácsy nagyobb, 53 centis (vagyis 20 colos) képernyőméretével prémiumkészüléknek számított. Az ugyancsak fekete-fehér tévé a múzeumban is megtekinthető, bár legérdekesebb extrája sajnos nincs kiállítva. Ehhez a típushoz ugyanis egy néhány méteres vezetékkel fotelből használható távirányítót is gyártottak, bár elég nehéz volt beszerezni. Meglepő módon csatornát ezen nem lehetett váltani - bár megjelenésekor nem is volt mire -, csak a hangerőt, a fényerőt és a kontrasztot lehetett tekergetni. Ehhez a nagy képernyősnek számító típushoz árultak először olyan előtétfóliákat is, amelyek elvileg "színessé" tették a műsort azzal, hogy felül kékes, középen barnás, alul pedig zöldes árnyalatot adtak a képnek.
Még a felső kategóriás Videotonon is plexifal védte a nézőt, a kiállított készülékek közül az 1965-ös Orion AT-2550-es az első modell, amely már robbanásbiztos képcsővel készült. Ez az 59 centiméteres (23 colos) modell Jockey Ewing dolgozószobájából sem lógna ki bútorszerű kivitelének köszönhetően. Használaton kívül a képernyőt tolóajtóval lehet eltakarni, a csatornák elhelyezkedését pedig mechanikus megoldással "el is lehet menteni".
1960-tól már heti öt napon volt műsor a tévében (pénteken és hétfőn voltak a szünnapok), bár az országos lefedettségre még másfél évtizedet kellett várni. A múzeumban lévő több évtizedes műsorújságokból azonban kiderül: nem ragaszkodtak mereven az üzemszünethez, ha például nemzeti ünnep esett hétfőre, aznap is volt adás, de előfordult, hogy kiemelt jelentőségű sportmérkőzést is közvetítettek szünnapon.
Az 1964-es tokiói olimpia egyes versenyeit már műholdas kapcsolaton keresztül, valós időben sugározta a magyar tévé. 1968-ra heti hat napra bővült az adásidő, a hétfői szünnap azonban egészen 1989-ig megmaradt, pedig hét évvel korábban már olyan futurisztikus szolgáltatást is bevezettek, mint a Képújságot interaktívvá tevő teletext.
A Magyar Televízió már 1969-ben elkezdte a színes műsorok sugárzását kísérleti üzemben, ennek indulásakor a hazai cégek még nem gyártottak színes tévét, francia importból származó készülékek kellettek a vételhez. Bár még 1969-ben megjelent az első színes készülék, az Orion Colorion, komolyabb áttörést csak az Orion Munkácsy Color 1974-es és a Videoton Color Star 1977-es megjelenése hozott. Ezek akkor 26 ezer, illetve 20 ezer forintba kerültek, ami egy átlagember hat, illetve közel nyolc hónapnyi keresetét emésztette fel.
Ha a Központi Statisztikai Hivatal 2012-es átlagkereseti adatait vesszük alapul, egy átlag magyar ma 230 ezer forint körüli fizetést kap, így nyolchavi bérből egy kétméteres képátlójú, nyolcvancolos, LED-es 3D-tévét lehet venni beépített wifivel, médialejátszóval, Skype-pal és más okosfunkciókkal. A nyolcvanas évek közepén egy nagyképernyős tévé 45 ezer forintba került a múzeum szakértőinek visszaemlékezései szerint, ami csak kicsivel maradt el egy vadonatúj Trabant árától. Nem csoda, hogy a nyolcvanas évek végéig sok magyar háztartásban még fekete-fehér tévék villogtak, és a színesben közvetített műsorok aránya a nyolcvanas években is csak nagyjából hatvan százalék volt.
Már a rendszerváltás előtt foghatóvá váltak az első külföldi tévécsatornák, többek közt a Music TV, a Sky és a Super Channel műsorai műholdon keresztül. A városokban élőknek megérte összedobni a pénzt egy közös parabolaantennára, cserébe az újszerű műsorokért. Az Orion és a Videoton cégeket privatizálták, előbbi egy szingapúri társaság tulajdona lett, amely ezen a márkanéven kínál termékeket ma is az olajradiátortól kezdve az LCD-monitorig. A Videoton magyar tulajdonban maradt, de nem kifejezetten tévégyártással foglalkozik, hanem a legkülönbözőbb gyártási feladatokat végzi szerződéses partnerei számára, a fröccsöntéstől a szerszámkészítésig.
A még szélesebb műsorkínálat iránti éhség vezetett a kábeltévén vagy egyéb alternatív megoldásokkal fogható, fizetős tévészolgáltatások elterjedéséhez, amelyeken keresztül olyan előfizetéses prémium adók jelenhettek meg, mint az amerikai HBO mozicsatorna, amelynek filmjeit kezdetben egyszerű videokazettákról sugározták, szinkron helyett sokszor hangalámondással.
Analóg módon az M1 mellett a két legnagyobb kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 műsorát sugározták mostanáig Magyarországon a hazai tévétornyokból. Egy régi technológiával sugárzott tévécsatorna olyan sok rádiósávot foglal le, hogy mostanra nem lehet gazdaságosan működtetni a rendszert, amely alkalmatlan sok csatorna műsorának sugárzására, és a lapostévék által kínált nagy felbontású képminőséggel sem kompatibilis. A kábeltévé, az IPTV és a műholdas megoldások maradnak, a földi sugárzású analóg tévét azonban október végétől az egész országban a digitális technika váltja fel. Az átállásról ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
Vannak érdekes emlékei a televíziózás hőskorából? Ossza meg velünk és a többi olvasóval a Facebookon!