Alig hallani az elektromos szupermotort

elektromos motor, voxan wattman
Vágólapra másolva!
A villamos meghajtású kétkerekűek lassan behozzák benzines társaikat. Íme, a három legérdekesebb.
Vágólapra másolva!

A négykerekűek mellett a reform nem kerülte el a kétkerekűeket sem, a leggyorsabb, a legerősebb és a legmeghökkentőbb, többek között ezeket a jelzőket gyűjtötték be idén a különböző elektromos motorbiciklik.

A brit Agility Motors jövőre kezdi el forgalmazni az általuk csak “városi gerillának” jellemzett járművet, ami ha teljesítményével nem is, külalakjával biztosan felkelti az érdeklődést. A Saietta R nevű motor leginkább egy sci-fi film futurisztikus járművére hasonlít hatalmas púpjával kilógva hagyományos társai közül. Teljesítménye ugyan elmarad az átlagtól, mégsem elhanyagolható, négy másodperc alatt éri el a száz kilométer/órás sebességet.


Kétségkívül formabontó a Saietta R Forrás: Agility Motors


A motor végsebessége csupán 129 kilométer/óra, amivel jócskán elmarad a szupermotorok teljesítményétől, de a gyártó nem is kifejezetten versenycélokra szánja. A motor 220 kilogrammos tömegének jó részét az akkumulátor adja, ezzel középkategóriásnak számít az elektromos járművek között. Maga az akku egy töltéssel 120 kilométeres hatótávolságot biztosít országúton, és 182 kilométerig bírja városi körülmények között, lassabb tempónál. Egy teljes töltéshez az telep állapotától függően 3,5-8 óra szükséges, amit egy opcionális külső töltő megvásárlásál a felére lehet csökkenteni.

Voxan Wattman, a nyers erő Forrás: Voxan


A Voxan Motors cég nemrég, a párizsi motorshow-n mutatta be a jelenlegi a legerősebbnek számító elektromos motorkerékpárt. A Wattman nevű jármű technikai adatai kétségkívül impozánsak, a motor kétszáz lóerős teljesítményre képes, nyomatéka pedig kétszáz Newtonméter. A hatalmas teljesítménynek azonban ára van, az elektromotor meghajtásához szükséges energiát biztosító akkumulátor miatt ugyanis a gép háromszázötven kilogrammot nyom. Így a százkilométeres óránkénti sebességet 5,9 másodperc alatt éri el, végsebessége százhetven kilométer óránként, hatótávolsága pedig száznyolcvan kilométer egy töltéssel.

Mindenkit otthagyott a Lightning Electric Superbike Forrás: Lightning Motorcycle


Nem csupán az elektromos, de a hagyományos robbanómotorral szerelt motorbiciklik között is bizonyított már a Lightning Electric Superbike. Gyártójának kifejezett célja, hogy a legjobb és leggyorsabb járművet készítse el. Az Electric Superbike számos rekordot tart jelenleg is, köztük a leggyorsabb sorozatgyártott motorkerékpár rekordját 304,304 kilométer/órás sebességgel, valamint a leggyorsabb elektromos motor rekordját, 374,554 kilométer/órával, utóbbit díjat egy átalakított változattal sikerült elnyerni. A 226 kilogramm tömegű jármű terhének felét az akkumulátor adja, így valamivel nehezebb, mint robbanómotoros versenytársai.

Az elektromos motornak köszönhetően azonban több előnyre is szert tesz, gázadáskor a motor szinte azonnal a teljes nyomatékot adja le, amit végig tartani is tud, szükségtelenné téve a sebességváltó használatát. A gyártó szerint terméke három másodperc alatt gyorsul fel 160 kilométer/órára, az alapváltozat pedig kevesebb mint tíz másodperc alatt éri el a 267 kilométeres végsebességet.

A speciális meghajtás másik nagy előnye, hogy nagyon csendes: alapjáraton a motort nem is lehet hallani, és csúcsra járatva is jóval csendesebb mint a megszokott motorbiciklik. Emiatt használat közben, főleg nagy sebességnél a jármű szirénázni kezd, ezzel figyelmeztetve mindenkit az érkezésére.


A ritkább hegyi levegő kedvezőtlenül befolyásolhatja a robbanómotorok égését, egy elektromos motor esetében azonban ez nem tényező. Az Electric Superbike ezt legutóbb az éves colorádói Pike Hill Challange-en bizonyította, ahol a húszkilométeres szakasz vége 4300 méterrel a tengerszint felett van. Az elektromos motor csaknem 20 mésodpercet vert a második Ducati Multistradára, 10 perc 0,964 másodperc alatt teljesítve a szakaszt, kevesebb mint 8 másodperccel elmaradva a jelenlegi kétkereű rekordtól.


Az elmúlt években bemutatott és gyártásba került elektromos motorkerékpárok mutatják, hogy teljesítmény tekintetében már teljesen versenyképesek robbanómotoros társaikkal. Ahhoz azonban, hogy széles körben elterjedjenek és valóban gazdaságossá váljanak szükség lesz az akkumulátorok, üzemanyagcellák fejlesztésére. Az erőforrások tömegének és térfogatának csökkentésével valamint teljesítményük növelésével az elektromos kétkerekűek nem csak a köztuakon jelenthetnek majd valódi alternatívát a benzines motorokkal szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!