A világ egyik legritkább játékkártyája kerül kalapács alá az Ebay aukciós portálon - adta hírül a Geekologie blog. A Pikacsu nevű Pokémont ábrázoló kártya kikiáltási ára 100 ezer dollár. A Pikachu Illustrator nevű kártyából összesen hat darab készült, és ebből az egyik - egy rajongói blog tulajdona - biztosan nem kerül eladásra.
A legtöbb gyűjtögetős kártyajátékban vannak nagyon ritka, kis példányszámú kártyák. Ezeket jellemzően versenyek fődíjaként lehet megszerezni. A Pikachu Illustrator is egy 1998-as verseny díja volt, azonban azon a legjobb rajzolókat díjazták. Erre utal a lap jobb alsó sarkában található toll szimbólum is, ami csak ezen a kártyán található meg. A hagyományos játékkártyákon pedig az illustrator szó helyén a trainer, azaz edző felirat szokott szerepelni.
A kártya kibocsátása óta eltelt 15 évben csupán négyszer adtak el Pikachu Illustratort. A legutolsó ilyen üzlet során egy gyűjtő húszezer dollárt, azaz négy és félmillió forintot fizetett a lapért. A most kalapács alá kerülő példány bevizsgált, tökéletes állapotú lap, ezért lehet magasabb a kikiáltási ára.