Rendőrségi információk szerint az öt lefoglalt fegyverből kettő halálos lövedékek leadására volt képes. A hatóságok a Yoshitomo Imura nevű férfi otthonából a fegyverek mellett a 3D-nyomtatót is elvitték. Ez az első ilyen jellegű letartóztatás Japánban. Imura nyilatkozata szerint nem tudott arról, hogy a fegyverek nyomtatása törvénybe ütközne.
Az eljárást a rendőrség még februárban indította meg, közvetlenül azután, hogy Imura interneten közölte a frissen nyomtatott fegyvereiről készült videófelvételeit – tette hozzá a forrás.
Az első 3D-nyomtatott puskával tavaly adták le az első lövéseket az Egyesült Államokban. A Defense Distributed csoport által készített fegyver csak részben működött, ugyanis elsütése közben közben darabjaira robbant az eszköz. A kísérletet követően a hatóságok elrendelték, hogy a csoport azonnal távolítsa el a fegyver tervrajzát a weblapjáról.