Fillérekből nyomtatott autót egy kínai cég

Printelt autó
Vágólapra másolva!
A nyomtatás viszonylag gyors volt: a fél tonna műanyagot öt nap alatt printelték, de az elektromos autó összeszerelése már másfél hónapot tett ki.
Vágólapra másolva!

A kínai Sanya Sihai cég 3D-nyomtatással készítette el elektromos autójának teljes karosszériáját. A nem túlságosan tetszetős kinézetű jármű testének legyártásához ötszáz kilogramm műanyagot használtak fel, amelyet öt teljes napon át nyomtatott egy gép. Összeszerelése további másfél hónapot vett igénybe.

Nem szép, de legalább olcsó

Az aranyszínű autó elektromos hajtású, ám beltere hagyományos alkatrészekből készült. Az előállítás költsége nagyon alacsony, átszámítva kevesebb mint félmillió forint volt, az összeszerelés költségeit is beleértve.

A kínai 3D-nyomtatott autó Forrás: 3dprint.com

Ezzel az autóval nem lehet majd száguldozni az utakon, maximális sebessége ugyanis 40 kilométer/óra körül van. Az autó egyébként 3,6 méter hosszú, és 1,63 méter széles - írja a 3DPrint.com.

Van már ennél jobb is

Létezik ennél sokkal tetszetősebb és fejlettebb jármű is, amely 3D-nyomtatással készül. A Local Motors cég 44 óra alatt legyártja Strati nevű elektromos autóját, amelynek beltere is ilyen eljárással készül, ráadásul sokkal futurisztikusabban is néz ki.

A rivális Strati valódi autónak néz ki, de ez is csak hatvannal tud száguldani Forrás: Local Motors

A Renault Twizy városi elektromos autó alapjaira épülő Strati végsebessége is nagyobb: 65 kilométer/óra, versenyezni tehát ezzel a járművel sem fog a tulajdonos.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!