Az amerikai Dana Lewis-t 14 évesen diagnosztizálták 1-es típusú cukorbetegséggel, és azóta bökte meg az ujját naponta 12-szer, hogy ellenőrizze a vércukorszintjét. Lewis inzulinpumpa mellett folyamatos glukózmonitorizálást is használt, ami egy apró szenzor-jeladót helyez a bőr alá, hogy a glükóz-szint adatait egy monitorra küldve jelezzen, ha az túl alacsony lenne.
Lewis barátja, Scott Leibrand, aki korábban a Twitternél dolgozott mérnökként, először csak a monitor jelzését akarta hangosabbá tenni, hogy Lewis biztos ne aludja át.
Ez nem volt egyszerű, de Leibrand barátai besegítettek, és először a monitor adatait számítógépre továbbították, majd egy algoritmust írtak arra, hogy a gép figyelmeztesse Lewis-t, hogy a fizikai aktivitása, az étkezései és a vércukorszintje adatainak fényében mennyi inzulinra van szüksége.
Lewis és Leibrand esküvőjük napján jutottak el oda a glükózmonitor fejlesztésében, hogy Lewis-nak nem magának kellett beadni az inzulint: egy Raspberry PI mini-számítógép feldolgozza a glükózmonitortól és algoritmustól kapott adatokat, és azok fényében parancsot ad egy meghackelt inzulinpumpának.
A pár azóta a mesterséges hasnyálmirigyet irányító kód nagyrészét nyilvánosságra hozta, és egyre többen használják a megoldásukat.