Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Steve Jobsot körüllengő misztikum természetesen nem a véletlen műve. Az 1955-ös születésű mérnök csecsemőkorától szokatlan körülmények között élt. Vér szerinti szülei – egy szír származású doktorandusz és egy katolikus családból jött egyetemista – nem kelhettek egybe a lány keresztény apja miatt, aki rossz szemmel nézte, hogy gyermeke egy muzulmán férfihoz akar feleségül menni. A lány nem mert ellenszegülni idős, beteg édesapjának, egyedül gyermeket nevelni az ’50-es években pedig nagy szégyennek számított a kertvárosi Amerikában.
Ezért aztán az örökbe adás mellett döntött a család.
A kis Steve a nem túl iskolázott Paul Jobs és felesége, Carla szárnyai alá került. Jobs egész életében nagy tisztelettel beszélt nevelőszüleiről, akiket nem is volt hajlandó így nevezni. Többször hangsúlyozta, hogy a Jobs család „1000 százalékig” a sajátja, és hogy biológiai szülei csupán „spermabank és petesejtraktár” voltak. Technikai érdeklődése is nevelőapjától származik: a család egy farmon élt, ahol mindig akadt valami kétkezi munka, Paul pedig Steve elmondása szerint bármit képes volt összeeszkábálni a saját két kezével.
Jobs nem volt könnyű eset, általános- és középiskolában is meggyűlt a baja a tanárokkal. 13 évesen se szó, se beszéd felhívta Bill Hewlettet, a HP nevű számítógépgyártó egyik alapítóját, hogy ugyan adjon már neki pár alkatrészt egy iskolai projekthez. Hewlettet annyira meglepte a hívás, hogy beleegyezett a dologba, sőt Jobsnak nyári munkát adott a cégénél.
Miközben csavarokat húzott meg, az ipar legnagyobbjai sürögtek-forogtak körülötte.
Ez az élmény olyan inspirálóan hatott rá, hogy eldöntötte: ha törik, ha szakad, számítástechnikával fog foglalkozni. Ezt az elhatározását csak tovább erősítette egy barátja, a nála öt évvel idősebb Steve Wozniak, aki egyetemistaként ismerte meg a gimis Jobsot. Hamar megtalálták a közös hangot, a két Steve pedig heti rendszerességgel találkozott Wozniak kollégiumi szobájában.
A barátság azonban nem mindkettőjüknek jelentette ugyanazt. Jobs 1972-ben épp az Atarinál dolgozott, ahol azt a feladatot kapta, hogy készítse el a korszak egy népszerű videojátéka, a Pong mindennél olcsóbban gyártható változatát. Jobs megkereste Wozniakot egy ajánlattal: ha elvégzi a piszkos munkát, a bevétel fele az övé lesz. Wozniak éjt nappallá téve dolgozott a Breakout című játékon, amely nagyon bejött az Atarinak.
Ötezer dollárt fizettek Jobsnak a játékért, ő viszont csak 350-et adott oda a barátjának.
Ez az eset csak tíz évvel később derült ki, és jól mutatja, hogy Jobs sosem volt egy matyó hímzés. Amennyiben az érdekei úgy diktálták, bármin keresztülgázolt, a szeme előtt lebegő cél pedig szentesítette az eszközeit. Ez a cél a ’70-es évek elején még kimerült annyiban, hogy saját kis házban éljen gimnáziumi szerelmével, a festőművész Chrisann Brennannal. Az egyszerű garázsfejlesztői élet romantikája azonban nem feküdt Brennannak, a kapcsolat így rossz irányba fordult.
Amikor a lány teherbe esett, Jobs tagadta az apaságát, és megcsalással vádolta szerelmét. Brennan így egyedül szülte meg Steve Jobs első gyermekét, Lisa Brennan-Jobsot, akit apja csak hosszú évekkel később volt hajlandó elismerni saját gyermekeként.
Még az apasági tesztek eredményét is kétségbe vonta,
mondván, hogy az csak 99,9 százalékos bizonyossággal tudja megállapítani az apaságot, azaz van esély a tévedésre. A gyerektartást azért fizette, az Apple-től való elbocsátása után pedig bocsánatot kért lányától és az anyjától. Elmondása szerint sosem volt jó abban, hogy felelősséget vállaljon.
Ez a tulajdonsága féléves főiskolai jelenlétében is megnyilvánult. Már gimnázium alatt érdeklődött az alternatív életfilozófia, a New Age-mozgalom és a buddhizmus iránt, Brennant is a hippiközösségből ismerte. A felsőoktatás autoriter világa nem feküdt Jobsnak: az első szemeszter után kilépett. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, gyakorlatilag éhezett,
de a drogokra azért mindig maradt pénze.
Két évig bírta, ’74-ben hazaköltözött, ekkortájt került az Atarihoz is. A hippi külsejű, mosdatlan Jobs a kollégái szerint iszonyú büdös volt, ő azonban szentül hitte, hogy vegetáriánus „tiszta életmódja” miatt nincs szüksége fürdésre. Kár, hogy ebben a munkatársai nem értettek egyet: éjszakai műszakba tették, hogy még véletlenül se találkozzanak vele.
Talán nem meglepő, hogy nem érezte jól magát az Atarinál. Újdonságra, forradalomra vágyott, egy saját cégre, ahol megmutathatja, mit tud. Kapóra jött tehát Wozniak újabb találmánya, amely köré már fel lehetett húzni egy önálló vállalatot, mai nevén startupot.
Bizony, az Apple első termékének számító Apple I-es számítógép egyes-egyedül Steve Wozniak munkája. Az akkoriban épp komputerklubot látogató mérnök úgy gondolta, képes lenne viszonylag olcsón komplett masinát alkotni. Abban az időben a személyi számítógépekkel előrukkoló feltalálók úgynevezett kit-eket gyártottak: a felhasználó megvette a csomagot, majd összeszerelte a gépet.
Wozniak gépe ezzel szemben kész termék lett, amelyet 666,66 dollárért lehetett megvásárolni
– ez mai árfolyamon 784 ezer forintnak felel meg. A prototípust Jobsnak mutatta meg elsőként, aki egyből saját cég alapítását javasolta. Így született meg az Apple Computing. A nevet két okból választották: egyrészt mert szellemesnek tartották, másrészt pedig az ábécérendszerű cégjegyzékben így elölre, az Atari elé kerülhettek.
Jobs talált egy üzletet, ami hajlandó volt megvenni 50 darab Apple I-et. A határidő szűkös volt: tíz napig tartott a robot, amelynek oroszlánrészét a Jobs család garázsában végezték. Az Apple I mérsékelt siker lett, összesen 200 darab készült belőle. Manapság gyűjtői ritkaságnak számít, tavaly decemberben 365 ezer dollárért (101 millió forint) kelt el a faborítású, Jobs által elsőként eladott modell.
Jobsék nem keresték magukat degeszre, az irány azonban egyértelművé vált: olyan géppel lehet robbantani a piacon, amely a hétköznapi felhasználóhoz szól. Igen ám, de a ’70-es éveket írjuk, a komputerek vagy hobbisták játékszerei, vagy laboratóriumi eszközök voltak.
Ekkor csillant meg először Jobs mérnöki zsenije.
A csúf, ijesztő külsejű számítógépet egy letisztult, szobadísznek alkalmas készülékkel váltotta fel.
Külön szakembereket bízott meg a hófehér gépház és a csöndes tápegység megtervezésével, ezek az Apple II nevű gépben már alapfelszereltségnek számítottak. Sem az Atari, sem a Commodore nem vette komolyan a hajléktalannak kinéző Jobsot, a bankok sem adtak neki hitelt.
Egy korábbi Intel-milliomos azonban látott fantáziát a cégben: Mike Markkula reklámszakemberként gazdagodott meg, és negyedmillió dolláros befektetést ígért a srácoknak. Cserében a haszon egyharmadát kérte, valamint azt, hogy Jobs és Wozniak öltözzenek komoly üzletemberként.
A trió megegyezett, az Apple II pedig 1977-ben hatalmasat robbant.
Az ízléses, minőségi felhasználói élményt nyújtó számítógép gyakorlatilag egyedül felelős az asztali komputerek előretöréséért. A vásárlók 1300 dollárért vehettek maguknak Apple II-t, amely nemcsak munkára, de játékra is alkalmas volt. Az ár magasnak tűnhet, de egyáltalán nem volt az, a többi korabeli kit mellett főleg nem. Ráadásul a gép gyors volt: 1,023 megahertzes processzora és a 4 kilobájt memóriája nagyon sok feladatra tette kiváló vétellé.
Az Apple II-vel az egykor apró garázscég egyik napról a másikra a nagyok játszóterén találta magát.
Commodore, Atari, Apple, IBM - a modern számítástechnika nem létezne nélkülük.
1980 decemberében az Apple a tőzsdére is betört, Steve Jobs pedig egy csapásra multimilliomos lett. 256 millió dolláros részesedése ellenére mégsem szaladt el vele a ló. Továbbra is a munkára koncentrált, és egyre többet gondolkodott azon, mivel lehetne előrébb jutni. Az Apple II már régen volt, az újabb kiadások is kezdtek kifulladni. Újdonság kellett.
Jobs egy Macintosh nevű gépet képzelt el, amely megfizethető, letisztult és gyors. Ugyanakkor Jef Raskin mérnök az apple-ös belső csapatával egy Lisa nevű komputeren dolgozott, melyet Jobs a lányáról nevezett el. Ennek ellenére (vagy pont emiatt) nem szerette a projektet, embereit pedig folyamatosan a Lisa-csapat ellen hangolta.
Az ellentét odáig fajult, hogy a kollégák elkezdték gyűlölni egymást,
Raskin pedig otthagyta a céget. A Lisa végül egy nevetségesen drága, cégeknek tervezett gép lett, amelyet maga Jobs ítélt halálra azzal, hogy egy, a megjelenését ünneplő eseményen a Macintosht promózta helyette.
Bár Jobs is a főrészvényesek csoportját erősítette, sosem vágyott elnöki posztra. Őt az alkotás, a dizájn, a felhasználói élmény fokozása érdekelte, és nem a cégvezetés. Így került az Apple élére egy külsős vezérigazgató, John Sculley. A korábban a Pepsi-Colánál dolgozó vezető szimpatikus volt Jobsnak. Ez azonban hamar elillant, mert kiderült: Sculleyt nem érdekli a mérnöki gondolkodás, csak a pénz. Egyre több főmunkatárs mondott fel vagy került lapátra, 1985-ben pedig maga Steve Wozniak is elhagyta az Apple-t.
Öt éve járunk tévúton”
– mondta. Távozása sokkolta Jobsot, aki úgy döntött, Sculleynak mennie kell. Többször hiába próbálta eltávolítani, sőt egy legendásan hangos, sírással, ordítozással és tombolással fűszerezett igazgatótanácsi ülés után Jobs hagyta el a céget.
Steve Jobs ez után két jelentős céggel is letette a névjegyét. Az egyik a NeXT nevű, fejlesztői gépeket gyártó vállalat volt. A fekete, kocka alakú, megfizethető, de jelentős teljesítményt képviselő komputerek jó ideig verhetetlenek voltak, ha szakmai feladatokról volt szó. Többek között a videojátékok 3D-s forradalma is egy NeXT-géppel indult John Carmack szállodai szobájából, megannyi tudományos eredmény mellett.
Egy évvel később Jobs érdeklődése a komputergrafika felé fordult. Felvásárolta az épp tulajdonost és támogatót kereső, Pixar nevű céget. Igen, ez a Pixar az a Pixar: ha Steve Jobs nincs, akkor nem lesz Toy Story, Hihetetlen család vagy Némó nyomában sem. A vállalat először egy méregdrága képalkotó számítógéppel jelentkezett a piacon, majd együttműködést kötött a Disneyvel, ez máig kitart. Igaz, a siker nem volt folyamatos.
A Pixar az első Toy Story előtt kis híján csődbe ment.
A NeXT-et is fenyegette az összeomlás, meglepő módon azonban az Apple a cég segítségére sietett. 1996-ban felvásárolták a NeXT-et, így Jobs akarva-akaratlan visszakerült oda, ahonnét elindult. A Jobs nélküli évtized során azonban az Apple hanyatlani kezdett. Sculley technikai hozzá nem értése olyan projektekbe tolta a pénzt, mint a hatalmasat bukott Pippin játékkonzol vagy a Newton nevű digitális asszisztens. Jobs hivatalosan 1997-ben került a cég élére. Bár vonakodva fogadta el az igazgatói széket,
kötelességének érezte megmenteni a vállalatot.
Így is tett.
Vezérigazgatóként Jobs minden pénzügyet centralizált. Betiltotta a jótékonykodást, bezárta a felesleges részlegeket, és újra az asztali számítógépek felé irányította a fókuszt. Projektje, az iMac egy dizájn és minőség filozófiáján alapuló gépet jelentett, amely a PC mint platform egyedüli ellenfeleként próbált megmaradni a piacon. Jobs gyakorlatilag terrorban tartotta az alkalmazottakat, a kérdéseket annyival intézte el, hogy ő a főnök, vagy megcsinálják, amit kér, vagy lehet új munkahelyet keresni.
A terjesztést is saját kézbe vette.
Létrehozta az Apple saját üzleteit, valamint kizárólagos forgalmazói szerződéseket kötött olyan cégekkel, amelyek Apple-eszközöket akartak árulni. Úgy vélte, az exkluzivitás érzése lesz a cég felemelkedésének kulcsa. A felhasználónak éreznie kell, hogy nem egy bontóban vásárol, hanem egy különleges helyen.
Amikor pedig a dotkomlufi 2000-es kipukkadásakor az internetes és számítógépes ipar összeroppant, Jobs azonnal új területre vitte az Apple-t. A hordozható zenelejátszók forradalmát elhozó iPod magas ára ellenére is óriási siker lett, megalapozva az iTunes nevű zeneáruházat. Nem lehet jó minőségben digitálisan zenét vásárolni? Sokan kalózkodnak az interneten? Nosza, áruljunk zeneszámokat 1 dolláros áron! Ismét siker, ismét több millió boldog felhasználó.
A következő nagy lépés az Apple saját telefonjának piacra dobása volt.
Bár a sokoldalú, fejlett mobilkészülék ötlete nem számított újnak, a korábbi megoldások valahogy sosem értek el elég emberhez. Az iPhone 2007-es premierje viszont megmutatta, hogy Steve Jobs képes eladni azt, amit másoknak sehogy sem sikerül. A telefon érintőkijelzője, kevés gombja és telepíthető applikációi átírták az okoseszközök törvényeit. Nem csoda, hogy amikor a Google előrukkolt az Apple megoldásait koppintó Androiddal, Jobs „termonukleáris háborút” hirdetett a cég ellen.
Az iPad, az iPhone, az Apple TV… sorolhatnánk még napestig Steve Jobs érdemeit, de felesleges, hisz egész könyveket lehetne megtölteni az amerikai feltaláló életének meglepő és fordulatos pillanataival. Személyisége azonban mindig vita tárgya maradna, mert valójában senki sem tudja megmondani, hogy mi az, amit tényleg jól csinált.
Talán, hogy észrevette, amit mások nem. Rájött, mire vágynak az emberek, mielőtt azok kérték volna. Elhivatott volt az álmai iránt, és mindenen átgázolt, hogy azok megvalósuljanak. Idővel Steve Jobs is nyugodtabb ember lett. Megházasodott, rendezte viszonyát a lányával, felvette a kapcsolatot biológiai szüleivel és nővérével.
Aztán 2003-ban jött a rák. Jobs vallásos, spirituális emberként eleinte hátat fordított a modern orvoslásnak, helyette akupunktúrára járt, és különleges diétákat tartott. 2009-ben új májat kapott, a felgyógyulása azonban tovább tartott a vártnál, többek között azért, mert nem volt hajlandó viselni egy orvosilag előírt maszkot. Azt mondta, nem tetszik a dizájnja.
Végül, bár küzdött ellene, a rák győzött: 2011. október 5-én Steve Jobs elhunyt.
Azóta Tim Cook, Jobs barátja és helyettese vezeti a céget, amely sok tekintetben elfordult az alapító filozófiájától. Jobs forogna a sírjában, ha látná az 5,5 colos iPhone-okat, ő ugyanis mindig hangsúlyozta, hogy egy telefonnak picinek kell lennie. De a kukára emlékeztető Mac Prótól is biztos, hogy ki lenne akadva.
Kritikusai szerint nem állt elő újdonságokkal, és ez valahol igaz is. A Nokia több okostelefont gyártott az iPhone-ok előtt, a Microsoft pedig tíz évvel előzte meg az iPadet egy saját táblagéppel. Jobs azonban tudta, hogy ezek a készülékek még nincsenek készen. Pontosabban, hogy a közönségnek idő kell, hogy el tudja fogadni őket.
És ezért is hiányzik olyan nagyon.
Mind az okostelefonok, mind a számítógépek fejlődése megtorpant. Igazi újítást az első iPhone és iPad óta nem láttunk. A gyártók a már létező ötleteket fialtatják, egyre nagyobb, gyorsabb készülékekkel állnak elő, amelyek azonban nem eredetiek eléggé. Legutóbb az Apple bemutatóján is olyan eszközöket láttunk, amelyek jónak tűntek, de hiányzott belőlük az a bizonyos „hűha”-faktor.
Az ugyanis elhunyt Steve Jobsszal együtt.
És hogy bánta-e a halálát? Nos, nem igazán. Az ő filozófiája szerint az elmúlás nagyon fontos dolog. Úgy fogalmazott:
A halál valószínűleg az élet legjobb találmánya. Ez az, ami a változásért felelős.”
