Kap egy lehetőséget megölni az ISIS terroristáit

is defense hatred videojatek isis iszlám állam
Rengeteg robbanásra és vérre számíthatunk
Vágólapra másolva!
A hírhedt tömeggyilkos játék, a Hatred készítői most az Iszlám Állam ellen fordultak. Új játékukban Európát kell megvédeni: a terroristákat rakétavetővel és gépfegyverrel kell sorra megölni.
Vágólapra másolva!

Európát kell megmentenünk az Iszlám Államtól (ISIS) a Destructive Creations új játékában, az IS Defense-ben. A lengyel stúdió tavaly a Hatred című játékkal botránkoztatta meg az embereket, amelyben egy ámokfutóval állhattunk bosszút az egész emberiségen, beleértve az ártatlan embereket is.

Rengeteg robbanásra és vérre számíthatunk Forrás: Steam

Az öncélú erőszak után most újfent rendkívül érzékeny témát használt fel a csapat. Az új IS Defense játékot úgy mutatják be a fejlesztők, mint

Európát kell megvédeni

A játék 2020-ban játszódik egy alternatív jövőben, amikor is az Iszlám Állam (ISIS) átvette az uralmat Észak-Afrika felett, és Európa meghódítására készül.

NATO-katonaként kell felvennünk a harcot

rakétavetővel, gépfegyverekkel és más eszközökkel a partról érkező terroristák ellen.

Az IS Defense rail-shooter, azaz végig csak egy útvonalon mozoghatunk, az időről időre felbukkanó ellenfeleket minél pontosabban és gyorsabban kell eltakarítani, csak célozni lehet, mozgásra semmi lehetőség nincs.

A program 2016 nyarán jelenik meg, de már előrendelhető 6,66 euróért (azaz kétezer forintért) a készítők oldalán.

Szavazzon!

Mit gondol a játékról?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!