A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Bivalyerős telefonnal térhet vissza a Microsoft

microsoft surface phone concept
Vágólapra másolva!
Hamarosan kezdődik a berlini IFA kiállítás, ahol több gyártó is újdonságokkal rukkol elő. A Microsoft régóta várt mobilsorozatát, a Surface-szériát indíthatja el, az első készülék kiemelkedő specifikációval jöhet a belsős források szerint. 
Vágólapra másolva!

Meglehetősen viszontagságos a Microsoft mobiloperációs-rendszerének a helyzete: nagyon kevés eszközön fut a Windows Phone, ráadásul az összes kompatibilis eszközt nézve a Windows 10 Mobile részesedése is alig éri el a 14 százalékot.

Már jó ideje a Samsung és az Apple vív ádáz harcot az első hely megszerzéséért, mögöttük pedig a Huawei biztosította be a dobogós helyet. A trió utáni sor folyamatosan változik, most a kínai gyártók erősek nagyon (Vivo, Oppo, Xiaomi), és olyan gyártók csúsznak lefelé, mint az LG, az Asus, a Lenovo vagy éppen a Microsoft.

A Microsoft Lumia 950 és 950 XL megkaphatja méltó örökösét Forrás: Microsoft

A redmondiaknak ezért nagyot kell villantaniuk, ha versenyben akarnak maradni. Számos belsős forrás szerint nagy dobással készülhetnek a napokon belül elstartoló berlini IFA kiállításra. A rendezvényen

bemutatkozhat a Surface mobilos családfája,

amiről már régóta pletykálnak. Ezzel pedig a Lumia név kerülhet a kukába, legalábbis a felsőkategóriás modellek esetén.

A Surface-vonal első tagja lehet a piac legerősebb telefonja:

8 gigabájtnyi memóriát,

512 gigabájtos háttértárat, és Snapdragon 830 processzort kaphat. Kamera terén is kiemelkedő teljesítményt pletykálnak: brutális, 21 megapixeles Carl Zeiss lencsékkel ellátott PureView kamerával szerelhetik fel. 5,7 hüvelykes AMOLED kijelzővel, és az USB Type-C porttal érkezhet.

Egy tavalyi koncepciórajz a Surface Phone-ról Forrás: PhoneDesigner Facebook-oldala

De mi lesz az alkalmazásokkal?

Ha ez igaz, akkor tényleg odapörkölhet a Microsoft a konkurenseknek – persze ettől még nem biztos a siker, hiszen az operációs rendszerre elérhető alkalmazásbolt kínálata messze elmarad az iOS és az Android üzletétől, és az állandó problémák plusz negatív információk sem tesznek jót a Windows hírnevének.

Jó hír lehet viszont, hogy

ilyen hardverrel már lazán működni fog a Continuum,

így a telefonból villámgyorsan asztali gép varázsolható majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!