19 forintos tarifát vezet be a Vodafone

Vodafone
Vágólapra másolva!
A Vodafone Magyarország bevezette a Vodafone Tuti feltöltőkártyás csomagot, amellyel minden belföldi normáldíjas számra indított hívás, illetve elküldött SMS egységesen 19 forintba kerül. Ezzel a feltöltőkártyások a havi több ezer forintról akár 600 forintra is csökkenthetik a kiadásaikat – jelentette be Révész Balázs, a Vodafone Magyarország szegmensmarketing-igazgatója.
Vágólapra másolva!

A Vodafone Tuti tarifacsomaggal minden belföldi normáldíjas számra indított hívás, illetve elküldött SMS egységesen 19 forintba kerül. A csomag nagyon hasonló a nyolc éve indított Vitamax Klubhoz, annyi különbséggel, hogy a Vitamax Klub csak hálózaton belül adott 19 forintos perc- és SMS-díjat.

A KSH legfrissebb adatai szerint a mintegy 11,7 millió magyarországi mobilfelhasználó közel 40,9 százaléka – vagyis a magyar lakosság közel fele – használ feltöltőkártyát. Ezek a felhasználók átlagosan havi 17 hívást indítanak és átlagosan havi 3 sms-t küldenek. Ez több mint ezer forintba, sok esetben havi több ezer forintba kerül. A Vodafone Tutival havi 29 percnyi hívás és 3 SMS elküldése a 19 forintos perc- és SMS-díjjal

alig több mint 600 Ft-os havi költséget jelent.

Így válthat

Feltöltőkártyát díjmentesen lehet igényelni a Vodafone honlapján, és a Tuti tarifát már egyszeri ezer forint feltöltésével is ki lehet próbálni. A 2000 forint feletti feltöltéseket a Tuti csomaggal is 365 napig, a 2000 forint alatti feltöltések összegét pedig 30 napig lehet felhasználni, úgy, hogy az egy év alatt semmilyen más összeget nem kell a kártyára tölteni.

A Vodafone jelenlegi feltöltőkártyás ügyfelei nagyon egyszerűen válthatnak a Tutira, a Vodafone applikáción keresztül vagy SMS-sel. Ebben az esetben belföldről, az ügyfél telefonjáról a 1270-es számra kell küldeni a díjmentes TV TUTI SMS kódot.

19 forint egységesen Forrás: 123rf.com

Számhordozással is lehetséges

Akik még nem Vodafone ügyfelei, a kártyát megvásárolhatják az összes értékesítési csatornán, akár számhordozással is. A számhordozással úgy válthatnak a Tuti csomagra, hogy

közben megtarthatják évek óta használt telefonszámukat.

Magyarországon az NMHH adatai szerint augusztus végéig közel 947 ezer mobilszámot hordoztak az ügyfelek. A számhordozást mindig az új szolgáltatónál kell kezdeményezni, a folyamat a szükséges iratok megléte esetén néhány napon belül lezajlik. A hordozás ideje alatt az ügyfél mindössze 3-4 órán keresztül nem lesz elérhető.

A feltöltőkártyás telefonszámok hordozásánál érdemes odafigyelni arra, hogy hordozáskor az egyenleg alacsony legyen, mivel a korábbi szolgáltatónál feltöltött, de

el nem használt összeget nem lehet az új szolgáltatóhoz átvinni.

Roaming és adat

A Vodafone Tutival az egységesen bruttó 19 Ft-os perc- és SMS-díj mellett 4G-képes készülékkel természetesen 4G-s mobilinternet-szolgáltatást is igénybe lehet venni a Vodafone jelenleg is elérhető napi, egyszeri és megújuló adatcsomagjaival.

A Vodafone Tutival, ahogy a Vodafone korábbi feltöltőkártyás csomagjaival is,

díjmentesen elérhető az utazásoknál rendkívül kedvező Európa hazai áron opció.

A Tutit használók így az unió területén, valamint Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc és Törökország meghatározott hálózatain az Európa hazai áron opcióval díjmentesen fogadhatnak hívásokat, hazai tarifával telefonálhatnak (19 Ft) és küldhetnek SMS-t a normáldíjas hazai számokra.

Az Európa hazai áron opció esetében a díjmentes hívásfogadás havonta az első 60 perc erejéig érvényes, ezután a díjazás a Szabályozott Európai Roaming díjszabásnak megfelelő. A 60 perces keret minden hónapban az opció megrendelésének naptári napjának megfelelő napon újul meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!