Vágólapra másolva!
A mesterséges intelligencia hamarosan elengedhetetlenné válik az orvosi diagnosztikában. És habár ez szinte minden szempontból jobb lenne nekünk, a tényleges bevezetése előtt még vannak akadályok.
Vágólapra másolva!

A General Electric által Berlinben megrendezett Minds + Machines konferenciáján nem csak az ipari gyártás (a különleges additív 3D-nyomtatásról itt írtunk bővebben) és optimalizáció, de az egészségügy is fontos szerepet kapott. Érdekes, ahogyan a GE egy ipari óriásból az évek alatt szépen-lassan átalakult szoftveres vállalattá - vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy felvette a szoftvert is, hiszen az ipari és gyártói részlegei ugyanúgy megmaradtak, ezeket azonban nagyon komoly szoftveres fejlesztésekkel igyekeznek kiegészíteni.

Ma már rengeteg digitális adat férhető hozzá az egészségügyben, ezek feldolgozásával azonban az orvosok nem bírnak el. Forrás: MoneyControl

Ez pedig nagyon fontos, ugyanis a digitalizáció, az adatok feldolgozása és kiértékelése egyre fontosabbá válik a minél nagyobb hatékonyság eléréséhez. A probléma mindössze annyi, hogy adatot gyűjteni látszólag egyszerűbb, mint feldolgozni azokat, éppen ezért kap egyre nagyobb szerepet a gépi tanulás, vagy ahogy mostanában divatos nevezni, a mesterséges intelligencia.

Persze az utóbbi kifejezés alapján valószínűleg sokaknak a Terminátor című film juthat eszébe, itt azonban nem erről van szó: tulajdonképpen olyan szoftverekről beszélünk, amik irgalmatlan mennyiségű adat feldolgozására és kiértékelésére alkalmasak, közben pedig képesek figyelembe venni a kontextus és a különböző minták alapján tanulnak, egyre okosabbá válnak.

Ez pedig a GE szerint hamarosan elengedhetetlenné válik a gyógyászatban, legfőképpen a diagnosztikában.

Az orvosi eszközök digitalizációjával ma már annyi adatot lehet kinyerni és tárolni, hogy azt az orvosok önmagukban képtelenek lennének feldolgozni. Nem csoda, hogy globálisan egyre több befektetést kapnak a mesterséges intelligenciára alapuló diagnosztikával foglalkozó vállalatok, az utóbbi évre már 6 milliárd dollárosra nőtt ez a szektor, magának a GE-nek pedig önmagában 1,5 milliárd bevételt hoz évente a digitális medícina.

Persze lehetetlen (illetve nem lehetetlen, csak sok ideig tart) hirtelen minden létező orvosi adatra rászabadítani a mesterséges intelligenciát,

így a GE valamint a partnerei első körben a radiológiával, és azonban belül is rákos betegségek diagnosztikájával kezdenek.

Az előrejelzések szerint a jövőben csak növekedni fog a rákos betegek száma, így az MRI és CT gépektől érkező képek kiértékelése hatalmas feladat lesz (már most is az), amivel az orvosok csak nagyon lassan tudnak haladni.

Ráadásul nagy valószínűséggel egy rezidens lesz az, aki először ránéz majd a leleteinkre, aki kevesebb tapasztalata miatt nem biztos, hogy megfelelően képes felismerni a problémát. Márpedig a mesterséges intelligenciának kifejezetten jól megy például a daganatos elváltozások felismerése, hiszen rengeteg a rendelkezésre álló adat és minta, amiből tanulhat.

A GE saját tesztjei szerint a szoftver még egy 30 éves tapasztalattal rendelkező radiológus professzornál is jobban teljesített a röntgenfelvételek elemzésében és kiértékelésében.

A mesterséges intelligencia semmi felett nem siklik el, de a nagyon komplex esetekben még egy ideig szükség lesz orvosra. Forrás: Arterys / GE Reports

Dr. Robot megmondja, hogy Önnek mi a baja

Így nem csak az eredmények lehetnek pontosabbak, de persze a gép mindezt önmagától, félelmetesen gyorsan képes véghez vinni. Az így kapott eredmények alapján pedig az orvosok terhelése is jobban megosztható, hiszen közel sem biztos, hogy végső soron szükség lesz egy radiológusra, könnyen lehet, hogy a patológus is elég lesz, a

mi pedig hatalmas terhelést vehet lesz egyébként jelentősen túlterhelt radiológusok válláról.

Sőt, a kapott eredmények alapján maga a szoftver is felállíthat egy kezelési tervet.

A mesterséges intelligencia tehát gyorsabb, pontosabb, nem hagy figyelmen kívül semmit, nincsenek rossz napjai és nem fárad el. És ez még nem minden: ha a szoftver megfelelő mennyiségű adattal rendelkezik rólunk, előbb-utóbb képessé válik majd arra is, hogy előre megjósolja a várható betegségeket, szervi elváltozásokat.

Felmerülhet tehát a kérdés, hogy akkor miért nem használjuk már a gyakorlatban? Nos, alapvetően ezen a ponton a technológia bőven kiforrott ahhoz, hogy élesben vessék be, és a GE valamint partnerei nagyon dolgoznak azon, hogy ez minél hamarabb megtörténhessen, azonban ennek most még leginkább politikai és emberi akadályai vannak. Egyrészt a bevezetést lassítja, hogy nincsenek egységes protokollok a kórházakban és a különböző diagnosztikai gépek között.

Másrészt pedig a politikát, de legfőképpen az embereket kell meggyőzni arról, hogy nagyon jó lesz nekik, ha egy szoftver értékeli ki az eredményeiket, és könnyen lehet, hogy ezeket orvos sosem fogja látni.

Ön megelégedne ezzel? Nyugodtan tudna aludni, vagy még ezután is azt szeretné, hogy egy szakember azért ránézzen?

Szavazzon!

Ön elfogadná a diagnózist úgy, hogy azt a mesterséges intelligencia, és nem pedig egy orvos állította ki?

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!