Újabb csevegőt jelentett be a Google

chat telefon mobil sms írás net web
chat telefon mobil sms írás net web
Vágólapra másolva!
Az év későbbi részében jön, jegelte az Allo fejlesztését a cég.
Vágólapra másolva!

Google vs. csevegőszolgáltatások, sokadik menet. Folytatódik az őskáosz, de kezdjük az elején a történetet. A The Verge tolmácsolásában a Google bejelentette, hogy a Messages alkalmazása az év végétől kezdve teljeskörűen támogatni fogja a Rich Communications Services (RCS) nevű szabványt. Ez az SMS és az MMS utódja, teljesen ugyanolyan kommunikációt tesz lehetővé, mint amit a népszerű chatprogramok már jelenleg is kínálnak, azaz a felhasználók sima chatelés mellett például képeket és egyéb fájlokat is küldhetnek egymásnak.

dreamstime

Az RCS hátránya, hogy a mobilszolgáltatóknak is támogatniuk kell: ha valaki ezen keresztül szeretne chatelni valakivel, akkor nem csak a saját szolgáltatójának, hanem a címzett szolgáltatójának is támogatnia kell az RCS-t. Hazánkban egyelőre csak a Telekom kapcsolta be az RCS-t, de pár éven belül várhatóan az összes szolgáltató kompatibilis lesz vele.

Idővel nem lesz muszáj dedikált csevegőappokat telepíteni a mobilokra, a gyári üzenetküldő alkalmazás akár teljesen átveheti a helyüket.

Kivéve, ha valaki titkosított csevegésre vágyik, azt ugyanis nem támogatja az RCS, azaz a mobilszolgáltatók elméletileg „beleolvashatnak" az üzenetekbe.

Most jön a dolog érdekessége: a Google Messages alkalmazás a böngészőn keresztül is elérhető lesz. A felhasználók megtekinthetik majd a mobilos appban lévő csevegéseiket, képesek lesznek ugyanúgy chatelni a böngészőjükön keresztül, mintha a mobilappot használnák. Ennek a böngészős használhatóságnak viszont már semmi köze sincs az említett RCS-szabványhoz, a Google egyéni fejlesztéséről van szó. A böngészős felületre egy QR-kód beolvasásával lehet majd bejelentkezni.

A mobilapp és a böngészős felület által nyújtott funkciók összegző neve Chat lesz. Nem Google Chat, hanem simán csak Chat, mivel a Chat használata nincs Google-fiókhoz kötve.

Egyes olvasóinknak feltűnhetett, hogy a Chat leírása szinte tökéletesen illik a két éve elindított Google Allo csevegőszolgáltatásra, csak épp az Allo semmilyen úton-módon nem használ RCS-t az adatkommunikációra. Ez így van, éppen ezért is a vállalat közölte, hogy a Chat miatt nem tisztázott időre, talán örökre

jegeli az Allo fejlesztését.

Összegezve így néz ki a Google eddigi chatszolgáltatásos históriája:

  • a Chat az Allo utódja;
  • az Allo a Hangouts-ot váltotta;
  • a Hangouts pedig a Google Talk utódja volt.

Videocsevegni vagy hanghívást folytatni nem lehet majd a Chattel. A videocsevegésre továbbra is a Google Duót ajánlja majd a cég, míg hanghívásra a klasszikus telefonhívás, vagy egy alternatív csevegőszolgáltatás vehető majd igénye.

További érdekesség, hogy a Hangouts valójában a mai napig elérhető, ráadásul chatelésre, hanghívásra és videohívásra is lehetőséget biztosít.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!