A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Bécsben nyit boltot a Huawei

Vágólapra másolva!
A Huawei Ausztriában, Bécsben nyitja meg az első Kínán kívüli boltját.
Vágólapra másolva!

Az Apple-nek világszerte rengeteg boltja van, de a Samsungnak is elég sok akad. A Reuters nemrég arról számolt be, hogy a Huawei idén nyáron megnyitja az első Kínán kívüli boltját is. Konkrétan Ausztriában, Bécsben.

A Huawei mindent megtesz, hogy megvesse a lábát Európában, azt reméli ugyanis, hogy a politikusok és a fogyasztók nem adják meg magukat az amerikai nyomásnak, amely szerint a Huawei nemzetbiztonsági fenyegetést jelent Amerikára és Európára nézve.

Forrás: Reuters

Amerika szerint a Huawei arra használja az eszközeit, hogy a cégek és a fogyasztók után kémkedjen a kínai kormány számára. Éppen ezért mindent megtesz az amerikai vezetés, hogy a szövetségeseit is lebeszélje a kínai technológiákról.

Joe Kelly, a Huawei üzleti kommunikációért felelős alelnöke tagadta, hogy bármelyik kormány is kémkedésre kérte volna a gyártót. Hozzátette, ha így lett volna, akkor megtagadja a felszólítást a Huawei. A szakemberek mindenesetre aggódnak, a kínai törvények ugyanis arra kötelezik a kínai tech cégeket, hogy segítsék a kormány hírszerzését.

A Huawei egyébként Ausztriában három nagy szolgáltatónak is szállít 5G-s hálózati felszereléseket. Az egyik a Deutsche Telekom T Mobile Austria leányvállalata, ami meglepő: a Deutsche Telekom és a SoftBank ugyanis csak akkor egyesítheti a T-Mobile USA-t és a Sprintet, ha többé nem használnak Huawei eszközöket.

A Huawei Ausztriában a második legnagyobb az okostelefon-piacon, 28 százalékos részesedéssel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!