Kivételezik egyes fejlesztőkkel a Sony

smite videojáték
SMITE
Vágólapra másolva!
Állításával szemben nem engedélyezi a platformok közti többjátékos módot.
Vágólapra másolva!

Hosszas ellenállás és huzavona után a Sony játékkonzolos divíziója tavaly bejelentette, hogy a korábbi álláspontját feladva lehetővé teszi a PlayStation 4-en a keresztplatformos többjátékos módot, így először a Fortnite, majd a Rocket League esetében is elindult a funkció. Ennek köszönhetően a kérdéses játékok multiplayer módjaiban a PS4-gyel rendelkezők már együtt játszhatnak az Xbox One-os, PC-s és Nintendo Switches játékosokkal, plusz a Fortnite esetében a mobilos gamerekkel.

SMITE Forrás: Hi-Rez Studios

Néhány nappal ezelőtt a GameInformernek adott interjújában Shawn Layden, a Sony konzolos üzletágának egyik vezetője magabiztosan kijelentette, hogy most már semmi sem áll az útjában a keresztplatformos multiplayernek, bármelyik fejlesztő kérheti a funkció bekapcsolását, ha szeretne ilyet a játékába.

Válaszul két játékfejlesztő is azt állítja, hogy ez konkrétan nem igaz.

A Wargroove című játékot fejlesztő Chucklefish Games ügyvezetője szerint egy ideig folyamatosan ostromolták a Sony-t, hogy engedélyezze már a játékuk PlayStation 4-es változatában a funkciót. A végén elfogyott a Sonynál lévő kontakt türelme, és kijelentette, hogy felejtsék már el a témát.

Ugyanezt tapasztalta a Smite, a Paladins és a Realm Royale játékokat kiadó Hi-Rez Studios ügyvezetője is. Állítása szerint játékokkal PS4-en szórakozók csak azért nem játszhatnak együtt már jó ideje másokkal, mert a Sony nem hajlandó aktiválni a saját térfelén a keresztplatformos multiplayert.

A Chucklefish ügyvezetője szerint a Sonynak szó szerint csak meg kellene nyomnia egy gombot, hogy elérhető legyen a játékokban a platformok közti többjátékos mód.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!