A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Két újabb app kapott sötét módot

Vágólapra másolva!
Ezúttal a Files by Google és az Outlook appok kapták meg a divatos sötét módot.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben egyre több és több app kapja meg az úgynevezett sötét módot. A Gmail és a Google Play Áruház után most a Files by Google fájlkezelő app is elsötétíthetővé vált, hála a legutóbbi frissítésnek.

A sötét témával még jobban lehet takarékoskodni az OLED-kijelzős mobilok üzemidejével, illetve a szemeinket sem terheli annyira a sötét háttér. A frissítés emellett a médialejátszót is fejlesztette kicsit, illetve akad pár hibajavítás is.

Forrás: Microsoft

Nem csak a Google újított, a Microsoft is megerősítette, hogy az Outlook androidos és iOS-es verziójában már egyaránt elérhető a sötét mód. Ez igazából már néhány hónapja megjelent, de csak most jutottunk el odáig, hogy mindenki használhatja. Néhány napba azért még így beletelik majd, mert több hullámban válik elérhetővé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!