Elképesztő okból dobtak ki egy appot a Play Áruházból

facepalm
Vágólapra másolva!
Tehetetlen és lehetetlen a Google ügyfélszolgálata.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy Isten óvjon mindenkit a Google bármelyik ügyfélszolgálatától, rutinszerűen képtelenség dűlőre jutni velük. Erre a legújabb példa Yaroslav Pronin vesszőfutása, az orosz fejlesztő az androidos LibreTorrent fájlcserélő program készítője.

Forrás: karatara / Pexels

A nevéből sejthetően ingyenes és nyílt forráskódú appot még október 8-án törölte a Play Áruházból a Google, mivel a tájékoztatása szerint a fejlesztő „spammelte" vele az Android programboltját, azaz több kópiát is feltöltött belőle. Némi vizsgálódás után kiderült, hogy a LibreTorrent ügyeskedők áldozata lett: fogták a reklámmentes app forráskódját, teletömték hirdetésekkel, majd újból és újból feltöltötték a Play Áruházba, hogy így keressenek egy kis aprót más munkájából.

Ezt detektálta a Play Áruház egyik rendszere, majd a klónjaival együtt az igazi LibreTorrentet is törölte az programbolt kínálatából.

Pronin természetesen felkereste a Play Áruház ügyfélszolgálatát, ám attól csak egy sablonválaszra tellett, a spamszabály megsértését hajtogatta a cég illetékese. A fejlesztő próbálta elmagyarázni a helyzetet, ám ehhez képest a mai napig nem sikerült visszarakatni a LibreTorrentet a Play Áruházba. Annyit tanácsoltak neki, hogy vadiúj alkalmazás módjára töltse fel megint az appot,

nem tudnak mit tenni a problémája megoldása érdekében.

Ezzel a tanáccsal rögtön két súlyos probléma is van. Ha újból feltölti az appot a fejlesztő, akkor a Google hibájából elveszíti az alkalmazás összes eddigi csillagos és szöveges értékelését, bár ez gyakorlatilag már megtörtént, hiszen nem képes visszarakatni az eredeti termékoldalt a Play Áruházba.

Ami ennél sokkal rosszabb, hogy a Google a jövőben bármikor újból eljátszhatja vele ugyanezt, az app újbóli feltöltése nem garancia a spammelés miatti jövőbeli törlések elkerülésére.

Aki letöltené a LibreTorrentet, az a projekt hivatalos Gitlab-oldalán talál biztonságos letöltési linkeket az APK-jához.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!