Most épp 503 millió dollárt fizethet az Apple

jony ive tim cook apple iphone xr
Jony Ive és Tim Cook 2018 szeptemberében, az Apple iPhone XR forgalmazásának megkezdésekor
Vágólapra másolva!
Egy évtizede tartó szabadalomsértési per végére került pont.
Vágólapra másolva!

Nagyon nyeregben van a kevésbé ismert biztonsági szoftvereket készítő VirnetX, idén már másodszorra sikerült a szabadalmai révén egy komplett vagyont kiperelnie az Apple-ből. A márciusban lezárult első perben 440 millió dollárt kapott a vállalattól, miután közel tíz évnyi győzködés után minden texasi illetékes úgy találta, hogy az Apple FaceTime sokáig sértette egyes szabadalmait.

A kép csak ilusztráció Forrás: Apple

Most látszólag pont került a VirnetX második perének a végére is, ebben azzal vádolta az Apple-t, hogy az iOS platform VPN-hálózatokhoz való csatlakozást lehetővé tevő funkciójával bitorolta két szellemi tulajdonát. Szintén évtizedes perről van szó, de kifizetődőnek bizonyult a VirnetX számára a türelem, az Apple ezúttal közel 503 millió dollár kártérítést utalhat a bankszámlájára.

Az idei 943 millió dolláros pluszbevétel biztosan jót tett a VirnetX-nek: egy összesen 21 főt foglalkoztató kisvállalkozásról van szó, ráadásul a munkavállalók negyedét az ügyvezető igazgató családtagjai teszik ki. A cég ténylegesen kínál kis- és középvállalkozásoknak szánt szoftvereket, azonban a bevételének nagyját pereskedésből szerzi, korábban a Ciscótól és a Microsofttól is sikerült már jelentősebb összegeket behajtania.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!