A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Így jöhetnek a Windows 10-be az androidos appok

microsoft windows 10 csatolt telefon my phone
Telefonhívások is bonyolíthatóak már a Csatolt telefon alkalmazáson keresztül
Vágólapra másolva!
Talán már a jövő őszi főverziójában elérhetővé válhatnak a mobilos szoftverek.
Vágólapra másolva!

Friss információmorzsák érkeztek a Microsoft legújabb meglepő tervével kapcsolatban, a Windows Central értesülései alapján a vállalat a Project Latte kezdeményezés keretében kívánja futtathatóvá tenni az androidos appokat a Windows 10-ben.

A kép csak illusztráció Forrás: Microsoft

A források szerint a Microsoft terve, hogy az operációs rendszerben már elérhető, hamarosan grafikus kezelőfelületű alkalmazások futtatását is lehetővé tevő Windows Subsystem for Linux (WSL) segítségével valósítja meg a funkciót, egy kis erőforrásigényű virtuális gépben bírná működésre az Android futtatói környezetét. Ez érthető, hiszen maga az Android is a Linux rendszermagot használja, a WSL tetejére való építkezés feltehetően a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás.

A források szerint a Play Áruházhoz hasonló, Google-féle appok feltűnésére semmiképp sem kell számítani Windowson, helyette a fejlesztők némi átcsomagolást és esetleges módosítgatásokat követően a Microsoft Áruházban tehetnék elérhetővé számítógépekre az androidos appjaikat.

Ha minden jól megy, akkor a Project Lattét valamikor jövőre jelentheti be a Microsoft, és szintén a legjobb esetben a Windows 10 jövő ősszel érkező főverziójában már benne is lehet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!