Ezekre az Xperiákra jön az Android 11
![sony xperia 5 ii](https://cdn.origo.hu/2023/12/TFJW5oNJWH2_U5bS_txeqeaQeDClHVO7TlCp0xBSil0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ2NTliOWJiMjE4NDRlODViNWEzMWNiNjI4MDRmMTdm.webp)
A Sony lejtőn épp megállni látszó mobilos részlege bejelentette, hogy a belátható jövőben öt okostelefonjára fogja elérhetővé tenni az Android 11-et. Elsőként az Xperia 1 II kaphatja meg idén decemberben a legújabb operációs rendszert, ez követően január vége táján az Xperia 5 II és az Xperia 10 II modellekre is megérkezhet a szoftver, végül pedig február során az Xperia 1 és az Xperia 5 készülékeken is felbukkanhat.
A mobilgyártó egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem volt hajlandó, hogy az említett modelleken kívül más mobiljaira kiadja-e az Android 11-et. Ettől függetlenül az esetlegesen szóba jövő Xperiákkal rendelkezők helyében nem várnánk tűkön ülve a frissítésre.
A Sony tájékoztatás alapján a megfelelő okostelefonokon sem kell óriási szenzációkra számítani, a gazdáik egyszerűen csak megkapják az Android 11 általános újításait, plusz az Xperia 1 II modellen 4K HDR-ben is elérhető lesz a 120 képkockás lassított felvétel készítésének a lehetősége.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!