Perbe fogják a Samsungot a Galaxy S20 mobilok egyik alkatrésze miatt
![Samsung Galaxy S20 Ultra](https://cdn.origo.hu/2023/12/OxVvos6WfwdFwT9kit5SLd_iSZ7ZCL-gbcD4bEUgL-E/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5NWI3NmU3NTMxMDRjZTliMjY4ODNhZTAxZWM4YzBm.webp)
A Galaxy S20 mobilok tavalyi megjelenése után nem sokkal felbukkantak olyan jelentések, amelyek szerint a készülékek hátlapi kameráinak védőüvege akár magától is összetörhet. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy ez mennyire kiterjedt probléma, de a Samsung azóta elismerte a létezését, és azt is kijelentette, hogy a jelenségért nem a felhasználók felelősek.
Ettől függetlenül egy amerikai jogi cég úgy érzi, a Samsung nem tesz eleget az ügy megoldása érdekében, ezért most pert indít a cég ellen – a Hagens Berman szerint a Samsung számos fogyasztóvédelmi törvényt megszegett, és félrevezette a fogyasztókat. Azzal is vádolják a Samsungot, hogy gyenge minőségű kameramodult használt, amely nem tükrözi a készülékek magas vételárát.
A betört védőüveggel persze a kamera már nem használható, illetve a készülék vízállósága is megszűnik. A jelentések szerint a Galaxy S20 széria minden egyes modellje érintett, a 4G-s, 5G-s és FE jelölésű verziók is. Amerikában pedig várják a csoportos keresethez a további panaszosok jelentkezését.