Jókora részt a Facebookal szembeni általános bizalmatlanságból sosem váltak népszerűvé a 2018 óta kapható Portal okoskijelzők, az eszközöket a Messengeren keresztüli könnyű videóchatelésre találta ki a vállalat. Még a koronavírus-járvány miatti bezártság és otthonról dolgozás sem volt képes ténylegesen sikerre vinni a termékeket, a tavalyelőtti 600 ezres és a tavalyi 800 ezres eladásokat követően idén pillanatok alatt elillant az irántuk való igény.
Ennek megfelelően Mark Zuckerberg időközben Meta névre átkeresztelt vállalata a nyár elején befejezte a Portalok fogyasztói piacon való forgalmazását, bár a meglévő készleteket persze megpróbálta kiárusítani. Viszont ez nem jelentette a Portalok halálát, az üzleti ügyfeleknek való értékesítésük lett az új stratégia, a kütyüket nagyon olcsó videókonferenciás rendszerként próbálta eladni a Meta.
A Reuters értesülései szerint nem arathatott óriási sikert az új irányvonal. A napokban a dolgozóinak körülbelül 13%-át, olyan 11 ezer főt elbocsátott Meta pénteken egy össznépi céges megbeszélésen bejelentette az okoskijelzők piacáról való teljes kilépését, továbbá az okosórás projektjének jegelését.
Ez a vég a Portalok számára.
Ettől függetlenül az okoskijelzőket megvásároltaknak jó eséllyel nincs okuk az aggodalomra, a meglévő modellek szinte biztosan megkapják még évekig azokat a szoftverfrissítéseket, amelyek szükségesek lesznek a megszokott működésükhöz.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!