A hibrid munkavégzés miatt tervez át irodákat az Amazon

tech_nevek
Jeff Bezos eredetileg a Cadabra nevet szerette volna feltörekvő online könyvesboltjának, ám végül az Amazon mellett döntött. Egész egyszerűen azért, mert így egészen előre kerülhetett a különböző céges listákon a cég neve.
Vágólapra másolva!
Több amerikai irodán is leállították a munkát, hogy figyelembe vegyék a hibrid munkavégzést.
Vágólapra másolva!

Elég ellentmondásosak a hírek a távmunkával kapcsolatban, egyesek szerint ennek a korszaknak vége, mások szerint lehetetlen lesz visszaállni a régi rendre. Az Amazon mindenesetre hat új irodájának az építését is leállította Amerikában, hogy átértékelje a terveket a hibrid munkavégzés fényében.

Forrás: Amazon

Állítólag a toborzást ez nem érinti, az irodák az USA-ban 30 ezer új munkavállalót várnak majd. Azt viszont hozzátették, hogy a világjárvány sokat változtatott az emberek munkáján, az irodákkal pedig hosszú távra terveznek.

A jelentések szerint ez annyit tesz, hogy a tervezettnél kisebb területet lízingel az Amazon, ami nem meglepő azok után, hogy a Meta visszamondta a legutóbbi irodabővítését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!