Miután az első televíziók a harmincas években a boltokba kerültek rögtön látszódott, hogy ez a technológia óriási siker lesz. Sokan kezdtek foglalkozni ekkoriban olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a tartalmak otthoni lejátszását, aminek köszönhetően a nézők már nem függenek a műsorszolgáltatóktól. A technológiai fejletlensége miatt azonban évtizedeket kellett várni arra, hogy mindez kézzelfogható valósággá váljon.
1956-ban bukkant fel az első működőképes darab, az Ampex VRX1000, amely mágnesszalagot használt lejátszásra. Iszonyú drága volt, hiszen 50 000 dollárba került, de a nagyobb cégek ki tudták gazdálkodni az árát.
A filmszalaghoz képest ráadásul ez a megoldás sokkal kevésbé volt tartós, de számos piaci szereplő meglátta a technológiában a fantáziát.
A Philips EL 3400 és a Sony PV100 nevű eszközök a XX. század hatvanas éveinek elején bukkantak fel, és ezek voltak az első olyan lejátszásra képes kompakt masinák, amelyek viszonylag nagyobb számban fogytak.
E termékeket már akár kisebb cégek is megengedhették maguknak, és az oktatási intézményekben is elterjedtek Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, illetve Japánban.
A Philipset és a Sony-t sokan másolták, és ekkoriban bukkant fel a kazetta formátum is, amely sokkal könnyebben kezelhető, illetve tartósabb volt, mint a korábban használt szalagos megoldás. E technológia megjelenése óriási lökést adott az ilyen, audiovizuális anyagok lejátszására szolgáló eszközök fejlesztésének, hiszen lehetővé tette a tartalmak viszonylag kényelmes és egyszerű árusítását, illetve kölcsönzését.
1971-ben került a boltokba az első olyan termék, amely már lehetővé tette a tv műsorok felvételét is egyszerűen, egyetlen gombnyomással. Ez volt a Sony U-Matic, amely még mindig kicsit drága volt, de már egy órányi anyag rögzítésére adott módot.
A hetvenes évek közepén jelent meg két olyan technológia, amely minden korábbinál egyszerűbb kezelhetőséget kínált jobb kép- és hangminőség mellett. Ez volt a Sony Betamax és a JVC VHS, amelyek akár már négy órányi felvétel elkészítését is lehetővé tették. A két formátum között komoly háború alakult ki, és végül a JVC VHS diadalmaskodott.
Két évtizeden éven keresztül ez az eljárás uralta a világot. Az ilyen készülékek ára hamar jelentősen lecsökkent, és ezek a videómagnók végre már hazánkban is nagyon elterjedté és népszerűvé váltak. Ekkor indult az itthoni videózás hőskora.
Komplett vállalkozások épültek a külföldről behozott videofilmek tömeges másolására.
Itt egy érdekes és ma már nagyon vicces melléküzlet is virágzásnak indult, mégpedig az úgynevezett "alámondások" készítése. Ez a többségében angol, vagy méginkább - és a pornófilmek tekintetében szinte kizárólag - német nyelvű filmek lefordítására alkalmazott rendszer lényegében egy embert igényelt, aki valamiért többnyire teljesen színtelen hangon narrálta végig a filmek szövegeit. Ezzel a film által nyújtott élény erős 40-70%-a ugyan elveszett, az utókorra viszont ilyen vicces alkotások maradtak:
A VHS technológiának számos előnye volt, de továbbra is mágnesszalagra épült, és e hordozónak megvannak a hátrányai. A használattal párhuzamosan folyamatosan mindig kicsit romlott a minőség, nem volt mód nagyfelbontású anyagok kezelésére, és azt is szerették volna a felhasználók, ha egy pillanat alatt az anyag egy kívánt pontjára ugorhatnak, amire viszont nem volt mód.
De mindezen problémákat megoldották az optikai adathordozók, azaz a lemezek. Ezek közül a DVD került ki nyertesen, amely a kilencvenes évek elejétől durván két évtizeden át dominálta ezt a szegmenst. A Digital Versatile Disc nevű szabvány alapverziója is 4,7 GB adat eltárolását tette lehetővé, ami biztosította a nagyobb felbontású audiovizuális anyagok kezelését is. Az akkor még páratlannak számító 720×480-as felbontásukkal és ezt kiegészítve a több csatornás hanggal, hamar kiszorította a VHS magnókat a piacról. A DVD óriási népszerűségre tett szert világszerte, köszönhetően annak, hogy nagyon felhasználóbarát volt, a minősége nagy ugrást jelentett, és hamar radikálisan lecsökkent az ára, tehát gyakorlatilag bárki meg tudta vásárolni az asztali DVD-lejátszókat, és magukat a lemezeket.
Vicces belegondolni, hogy ez az akkor forradalmi technológia milyen felbontást képvisel. A mai 4K felbontás ugyanis köze százszor annyi pixelből rakja össze a képet, mint ami a DVD felbontása volt.
A kétezres évek közepén jelentek meg a minden korábbinál nagyobb felbontású Full HD megjelenítők, azaz televíziók és monitorok. Az ilyen részletességű filmekhez azonban a DVD már nem volt elég, és szükség volt emiatt egy új technológiára. Ez lett a Blu-Ray, amely ugyanolyan méretű optikai lemezeket használt, mint a DVD, csak éppen sokkal több adat eltárolását tette lehetővé. Egyetlen korong kapacitása 50 GB volt már a legelső, alapváltozat esetén is, tehát tényleg radikális növekedésről beszélhetünk.
Azonban a Blu-ray sosem tudta befutni azt a karriert, amelyet sokan jósoltak neki, aminek több oka is volt. Ezek közül a legfontosabb, hogy meglehetősen hosszú ideig igen drágán adták a Blu-ray lejátszókat, illetve a filmeket, emiatt kifejezetten lassan terjedt el.
De a Blu-ray viszonylagos kudarcának egyik legfontosabb oka azért mégiscsak az internet. A kétezres évek közepén jelent meg a YouTube, ami bebizonyította, hogy óriási igény van az online tartalomfogyasztásra. Nem sokkal később pedig fel is bukkantak az olyan vállalatok, amelyek már teljes filmeket, sorozatokat kínáltak úgy, hogy ebből teljesen kihagyták a hagyományos fizikai hordozókat, és mindent pusztán a világhálón keresztül "sugároztak".
Ezek közül a legnagyobb sikert a Netflix aratta, amely bebizonyította e modell életképességét. Látva a példájukat a sokáig húzódozó olyan nagy stúdiók is erre az útra léptek, mint például a Disney. Sőt, ma már ott tartunk, hogy vannak olyan nagy költségvetésű filmek, amelyeket a mozikban be sem mutatnak, hanem csak ezeken a platformokon léteznek.
Mint látható, hetven év alatt a semmiből indulva a fejlődés csúcsára értünk, legalábbis ami az otthoni filmezést illeti. Már nincs szükség szalagra, kazettára, lemezre, sem asztali lejátszóra. A tartalmak a kábeleken keresztül vagy a levegőből érkeznek parancsszóra, úgy, hogy a felhasználó nem függ senkitől és semmitől, nem köti a műsorrend, csak a saját ízlése. A választék pedig ennek köszönhetően gigantikus: Csupán a Netflix előfizetés révén több film vagy sorozat érhető el egy pillanat alatt, mint ahány VHS videókazetta egy komplett lakótelepen volt a kilencvenes években.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!