A probléma az Apple megfogalmazása szerint az ország "sajátos tesztelési protokolljának" köszönhető, és a vállalat megismételte, hogy ez "nem jelent biztonsági problémát".
A Reutersnek adott nyilatkozatában az Apple nem részletezte, hogy pontosan mit változtatna az új frissítés a felhasználók iPhone-jain.
Kedden Franciaország leállította az összes iPhone 12 értékesítését, miután az ország tesztjei szerint a telefonok az Európai Unió által meghatározott határértékek felett bocsátottak ki elektromágneses sugárzást. Konkrétan a szabályozó hatóság szerint a telefon fajlagos abszorpciós rátája - amely azt vizsgálja, hogy a készülék által kibocsátott rádióhullámok milyen mértékben képesek elnyelődni a szervezetben - magasabb volt a törvényes határértékeknél. Belgium és Németország ezt követően bejelentette, hogy ők is felülvizsgálják az iPhone 12 készüléket sugárzási problémák miatt.
Az Apple már az első bejelentés óta vitatta a szabályozó hatóságok megállapításait. Most Jean-Noel Barrot francia digitális ügyekért felelős miniszter a Reutersnek elmondta, hogy az ország szabályozó hatósága, az Agence Nationale Des Frequences (ANFR) készül a frissítés tesztelésére, és hozzátette, hogy a szoftvermódosításnak meg kell felelnie az uniós előírásoknak.
Az Apple egyébként 2020-ban dobta piacra az iPhone 12-t, szóval már egy kifutott típusnak számít, de ennek ellenére, vagy éppen pont ezért a kedvező ára miatt rengetegen használják pont ezt a típust.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!