A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Beépülnek az androidos mobilok a Windowsba

Vágólapra másolva!
Közvetlenül elérhető lesz a Fájlkezelő appból a háttértáruk.
Vágólapra másolva!

Több hasznos funkciót is bemutatott már idén a Windows 11-es PC-jüket és az androidos mobiljukat a Telefon-kapcsolat appon át összepárosítottak számára a Microsoft: webkameraként használhatják a telefonjukat, a Start menü mellett egy lebegő panelen elérhetik majd a készülékek hívási és üzenetküldési opcióit, továbbá lehetőségük lesz gyorsan fájlokat átküldeni a telefonjaikra.

windows 11
Ugyanúgy látszanak majd az androidos készülékek háttértárai a fájlkezelőben, mintha USB kábellel lennének rákötve a számítógépre
Fotó: Microsoft

Most megkezdődött a következő nagyon fontos és hasznos újítás tesztelése, a Telefon-kapcsolat beintegrálja a Windows 11 gyári Fájlkezelő alkalmazásába a legalább Android 11-es telefonok háttértárát. 

A mobil belső tárhelye ugyanúgy fog megjelenni a Fájlkezelőben, mintha a készülék USB kábellel volna rákötve a számítógépre.

A bő egy évtizede várt újdonság már nyilvános tesztelés alatt áll, de nem világos, hogy mikor válhat általánosan elérhetővé. Annyi biztos, hogy a Microsoftnak még javítania kell néhány ismert hibát, például ha számítógépről vannak törölve a mobil háttértárán lévő fájlok, akkor a jelzett harminc nap helyett öt nap után törlődhetnek az Android lomtárából.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!