A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Ősszel jön a magyar boltokba a világ legvékonyabb hajlítható telefonja, mi már kipróbáltuk

Vágólapra másolva!
Kínában már kapjató, és ősszel már Magyarországon is a polcokra kerül a világ legvékonyabb hajlítható telefonja, a Honor Magic V3. Pikáns, de úgy tudjuk, piacon marad az eddigi rekorder is - az előd, V2. Elképesztő szintre emelte tehát a vékonyságversenyt a kínai gyártó. De mit lehet még ezenkívül tudni az új telefonról?
Vágólapra másolva!

A Honor Magic V3, új vékonysági rekordot állít fel hajlítható készülékek között: összecsukva csupán 9,2 mm vastag, kinyitva pedig 4,35 mm. Emellett 226 grammos tömege még sok más hagyományos csúcskategóriás okostelefonnál is könnyebbé teszi. Kézbe véve döbbenetes a tapasztalat: egy iPhone 15 Pro mellé rakva például nem lehetett észrevenni, hogy a Honor bizony nyílik, pedig az Apple terméke is kifejezetten slank. Könnyű, de masszív a V3 összeszerelése, prémium érzetet kelt, nem nyikorog, nincs törékeny hatása. Persze a strapabírósága egy teszt során fog igazán kiderülni.

Mint egy tablet - Fotó: Origo

Igazából az már az elődre, a V2-ra is igaz volt, hogy simán össze lehetett volna téveszteni egy hagyományos okostelefonnal, a Honor ki is használta a nagy rivális, a szintén hajlítható Samsung Galaxy Z Fold6 július 10-i világpremierjét egy ügyes Facebook-poszttal, amelyben felhívták a figyelmet, hogy az új Samsung lehet, hogy vékonyabb, mint az elődje, de a tavaly megjelent V2 még így is vékonyabb az új terméknél. 

Tegyük hozzá, hogy a most megjelenő V3 pedig még ennél is karcsúbb lett.

Kétféle színben jelenik majd meg Magyarországon, fekete és zöld változat lesz elérhető. Utóbbi 230 gramm lesz, a fekete 4 grammos előnye repülőgépgyártásban használt rostnak köszönhető. A külső kijelzőt karcolódásmentes nanokristálypajzs védi a gyárilag rajta lévő fólia mellett. A belső kijelzőn speciális védőfólia van, amit nem lehet csak úgy lecserélni ennél a típusnál sem, mint a hagyományos társait. 

A kijelző hajlíthatóságát acélzsanér teszi lehetővé, ami az előtt 400 ezres nyitásához képest 100 ezerrel többet, 500 ezret bír. A Honor számításai szerint ez 13 év hibamentes, átlagos használatot jelent. Emellett kiemelendő, hogy a gyűrődést még jobban sikerült eltüntetni, mint az elődnél.

 

Összecsukva, hátlapi tokkal is nagyon vékony - Fotó: Origo

A V3 újonnan továbbfejlesztett harmadik generációs szilícium-szén akkumulátorral érkezik, amely nagy, 5150mAh-s kapacitású. A gyártó azt ígéri, hogy intenzív használat mellett sem kell majd konnektort keresgélnünk az esti lefekvésig. Emellett támogatja a 66W-os vezetékes gyorstöltést és az 50W-os vezeték nélküli gyorstöltést. Utóbbi, valamint az IPX8-as vízállóság komoly előrelépés a V2-höz képest, ahol ezeknek a hiányát sokan felrótták a gyártónak. Azt már most tudni 4 évnyi Android főverzió-frissítést és 5 év biztonsági frissítést garantál a gyártó. Ami a hardware-t illeti, Snapdragon 8 Gen 3 chipset, 16 GB RAM és 1 TB tárhely került bele. 

Mehet a filmnézés a vonaton - Fotó: Origo

Amire a jelek szerint kiemelten fókuszált a gyártó a vékonyság mellett, az a képalkotás, nem csak a legvékonyabb, hanem a legjobb kamerás hajlítható telefont akarták a elkészíteni a jelek szerint. Falcon kamerarendszerrel és az AI mozgásérzékelős rögzítéssel emelkedik ki a mezőnyből. A hátlapon egy háromszenzoros kamerarendszer trió található: 50MP-es főszenzor(f/1,6 rekeszérték, a legnagyobb a hajlítható telefonok között) optikai képstabilizátorral, а 50MP-es periszkópos szenzor 3,5x optikai zoommal (f/3,0) és egy 40MP-es ultraszéles lencse (f/2,2). Az előlapon és a főképernyőn 20MP-es előlapi kamerák is helyet kaptak. 

A világ legvékonyabb hajlítható telefonja - Fotó: Origo

A dobozban adapter nem lesz, viszont a kábel és a támasztóval érkező hátlapi tok mellett ezúttal egy előlapra rakható védőkeret is helyet kap majd. Az európai premier minden bizonnyal a szeptemberi IFA szakkiállítás idején lesz Berlinben, utána pedig hamarosan már Magyarországon is elérhetővé válik majd a készülék. Tehát hamarosan ismét visszatérünk majd rá. 

Tartozékok, doboz - Fotó: Origo

Abban - bármiféle hivatalos megerősítés nélkül írjuk ezt - biztosak vagyunk, hogy valamilyen ajándék jár majd a forgalomba kerülés első szakaszában a telefonhoz, hiszen várhatóan erős árcédulával kezd majd. Az előd V2 mellé például televíziót adtak, de a gyártó jelenlegi termékeit is akciókkal promózzák, a Honor 200-hoz és a 200 Próhoz jár egy Honor Pad 8 tablet, a Telekomnál pedig a Honor Magic6 Lite-hoz egy Honor Band 9 okoskarkötőt adnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!