A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Már gamer PC is bérelhető az NZXT jóvoltából

gamer gaming pc számítógép
Fotó: Amine Mouzaoui / Unsplash
Vágólapra másolva!
Három konfiguráció érhető el, kétévente garantált hardverfrissítéssel.
Vágólapra másolva!

Nem olcsó mulatság a számítógépen való játék, a legújabb címeket is szépen futtató konfigurációk beszerzése komoly anyagi megterhelést jelent, ráadásul pár évente még fejleszteni vagy cserélni is kell a meglévő hardvert. Erre a problémakörre jelentett most be saját megoldást az USA-ban az NZXT gyártó, a Flex programja keretében havidíjért lehet bérelni kompetens gamer PC-ket.

nzxt flex
Az NZXT Flex bérlőprogram első körös konfigurációi
Fotó: NZXT

Az előfizetés nem jár semmiféle rejtett költséggel és bármikor lemondható. Bérléskor a gyártó kiküldi futárszolgálattal a kért számítógépet, az előfizetés lemondásakor pedig csak vissza kell tenni az eredeti csomagolásába a gépet, majd a postán kapott címke felragasztása után futárral vissza kell küldeni.

Az egérhez, a billentyűzethez, továbbá a monitorhoz hasonló perifériákról az ügyfeleknek kell gondoskodniuk, kétévente pedig automatikusan új számítógépet kapnak a meglévő helyett.

Az NZXT Flex keretében három konfiguráció érhető el, a belépőkategóriás modell 59 dollárba, a középkategóriás 119 dollárba, míg a felső kategóriás 169 dollárba kerül havonta, átszámítva olyan 22 / 44 / 62 ezer forintokról van szó. 

Hosszabb távú bérlés esetében ez persze drágább, mint megvenni a kínált konfigurációkat, de a bérlés jóvoltából nem kell egyben nagy összeget letenni az asztalra vagy kamattal érkező áruhitelt felvenni, és a rendszeres hardverfrissítés is megoldott.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!