A legerősebb iPhone a legkelendőbb

apple store iphone 15 pro max
Egy ausztrál vásárló a megjelenés napján vett iPhone 15 Pro Max mobiljával
Fotó: Apple
Vágólapra másolva!
Tegnap óta Magyarországon is átvehetőek az új Apple telefonok. Az iPhone 16 Pro Max-ot rendelték elő a legtöbben.
Vágólapra másolva!

A tegnapi napon világszerte elérhetővé váltak a nemrég bejelentett, legfrissebb Apple termékek. Az előrendelési számok alapján töretlen a lelkesedés a legújabb iPhone Pro modellek és az új Apple Watch Series 10 iránt.

Apple iPhone 16 bemutató
Apple iPhone 16 Pro és Pro Plus. Gyönyörű, erős és nagy!

Hódított az előrendelésben iPhone 16 Pro Max 256 GB 

"A mi ügyfélkörünk jellemzően a legújabb Pro és Pro Max termékek iránt érdeklődik leginkább az első hullámban. Ezek azok a modellek, amelyeket büszkeségnek számít az elsők között beszerezni. Idén körülbelül 18 százalékkal több előrendelés érkezett ezekre az új darabokra. Tárhelykapacitás szempontjából a 256 GB-os készülékeket keresik leginkább, színben pedig nagyjából egyforma a kereslet a natúr titán, a fekete titán és a sivatagszín titán iránt. Ez változás a tavalyi évhez képest, akkor egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből a natúr titán. A legtöbb előrendelésünk iPhone 16 Pro Max 256 GB modellre érkezett." – foglalta össze Szilágyi Szabolcs, az iCentre Chief Revenue Officer munkatársa.

Az Apple Watch Series 10 esetében pedig a fejlett egészség- és fitneszfunkciók iránt érdeklődnek a vásárlók, amelyek mostantól magában foglalják az alvási apnoéról szóló értesítéseket és az edzések pontos mérését, mélység- és vízhőmérséklet-méréssel kiegészülve.

A szakember erősödő érdeklődést vár az üzletekben a következő napokban az iPhone 16 és 16 Plus telefonok, illetve az Apple Watch Series 10 iránt az új színeknek és kialakításnak köszönhetően. Az új iPhone 16 és 16 Plus modellek idén új, a korábbiaknál élénkebb színekben kaphatók, az Apple Watch Series 10 pedig vékonyabb és könnyebb kialakítással és nagyobb kijelzővel érkezik. A vásárlók szívesebben döntenek az ilyen termékek megvásárlásáról azután, hogy élőben is megnézték, kézbe fogták és ki- vagy felpróbálták őket.  

Ezekben a napokban az iCentre professzionális szervizszolgáltatási iránt is nagyobb kereslet várható. A bolthálózatban kedvezményes áron beszámítják a régebbi iPhone készülékeket az új termékek megvásárlásánál, ám sok vásárló inkább családon belül ajándékozza tovább a korábbi telefonját. Egy ilyen tulajdonoscsere előtt célszerű átvizsgálni a készülékét, hogy meggyőződjünk annak megfelelő állapotáról, kitisztíttatni, illetve szoftvert frissíteni rajta, ebben pedig gyors és teljeskörű támogatás nyújt az iCentre szervize.

A másik nagy hazai Apple Premium Partner, az iStyle kedvező finanszírozási lehetőségekkel célozza meg a leendő vásárlókat.

Az Easy Upgrade Finanszírozás, az Easy Upgrade Garancia, és a kamatmentesen, önerő nélkül is igénybe vehető Easy Upgrade Előfizetés szolgáltatásainkkal, valamint készülékbeszámítási programunkkal célunk, hogy hosszú távon is maximális felhasználói élményt biztosítsunk ügyfeleink számára.”

 mondta a hálózat magyarországi kereskedelmi igazgatója Pridalkó Patrik, a Westendben található Apple Premium Partner üzletükben tartott sajtótájékoztatón.

Az iStyle Hungary nem feledkezik meg a magyar kis- és középvállalkozásokról sem: a kifejezetten igényeikhez igazított innovatív Apple megoldások segítenek a technológiai kihívások megoldásában, és lehetővé teszik számukra, hogy az Apple ökoszisztéma erejével növeljék versenyképességüket. Mindezt az iStyle Business szakértői csapata stratégiai technológiai tanácsadással és hatékonyságnövelő tréningekkel támogatja, nem csak a beszerzés, hanem a teljes termék-életciklus során. A rendszer költséghatékony üzemeltetését pedig a rugalmas finanszírozási és készülékbeszámítási lehetőségek, valamint hivatalos Apple szerviz szolgáltatások biztosítják. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!