Kipróbáltuk az iPhone kihívóját, a legújabb Google Pixel telefont

Vágólapra másolva!
Hazánkba is befutott a várva várt Google csodatelefon. Megnéztük, mire képes a Google Pixel 9 Pro XL.
Vágólapra másolva!

A nyár egyik legjobb híre volt, hogy hosszú évek után a Google végre úgy döntött, hogy Magyarországra is elhozza a Pixel márkanév alatt futó okostelefon családjának legújabb tagjait. A legizgalmasabbnak közülük a kisebbik csúcsmodell, a Google Pixel 9 tűnt, amelyet természetesen mi is kipróbáltunk. A készüléket a vállalat az Apple iPhone-ok és a Samsung Galaxy S modellek ellenfelének szánja, amiből már sejteni lehetett, hogy itt egy felső kategóriás készülékről van szó. 

Google Pixel 9 Pro
A Google a Pixel 9 szériához fülest és órát is rendelt.

Ez látszik is a külsején, hiszen érezhető hangsúlyt fektettek a minőségi anyaghasználatra. A kézből nem csúszkál ki, viszont meglepően nehéznek éreztük, nem is véletlenül. A mérlegelésen 200 grammot nyomott, amivel az okostelefonok egyik súlyosabb tagjának számít. 
A víznek és a pornak ellenáll, és a megjelenése is egyedi, köszönhetően a hátlapon elhelyezett karakteres kameracsokornak. Sikerült egy figyelemfelkeltő, azonnal beazonosítható terméket alkotniuk a dizájnereknek, amiért mindenképp dicséret illeti őket. 

Gyönyörű színek

A telefon megjelenéséhez szervesen kapcsolódik a képernyő is, hiszen a felhasználók alapvetően ezt látják használat közben. E téren semmi okunk nem lehet a panaszkodásra, ugyanis a 6,3 colos OLED technológiát használó, kerekített sarkú kijelzőn a színek nagyon szépek, organikusak és ellenállhatatlanul törnek elő. A fényereje hatalmas, még a napfényes déli órákban is látható marad minden. Képi hibákat egyáltalán nem tapasztaltunk, a nagy felbontásnak köszönhetően pedig a legapróbb részlet sem maradhat rejtve az emberi tekintet elől. Pixelesedéstől, elmosódottságtól pedig nem kell tartania senkinek. A képminőség tekintetében ez a termék ott van a világ legjobb telefonjai között.

Google Pixel 9 Pro XL teszt
Általános hétköznapi használatra kiválóan alkalmas.

Bekapcsolva

Viszont ezt a teljesítményéről már nem mondhatjuk el, ami azért csalódást okozott. A termék a Google saját fejlesztésű Tensor chipjére épül, és a jelek szerint ez egyszerűen nem olyan erős, mint a piacvezető Qualcomm legjobb Snapdragon lapkái. 
Természetesen tragédiáról szó sincsen, így is nagyon sokoldalú, gyakorlatilag mindenre használható termékről van szó. Csak épp előfordulhat, hogy a nagyon nagy felbontású, úgynevezett ray-tracing videók megdöccennek, vagy a játékoknál el kell felejteni a legjobb grafikai beállításokat. 
Viszont a Tensor kapcsán meg kell említeni, hogy a vállalat a fejlesztése során kiemelt figyelmet fordított a mesterséges intelligencia funkciókra. Azaz, hogy a cég saját Gemini nevű AI csomagja a lehető legjobban fusson. Ez többek között nagyon hatékonyan fordít, akár valós időben is, azonnal, valamint képes a fotók, videók feljavítására egy kicsit. Azonban olyan átütőnek még nem érezzük a mesterséges intelligenciát a telefonban, de ez persze változhat a jövőben. Jó eséllyel azért kellene egy pár hét ahhoz, hogy "kézre álljon", és elsajátítsuk minden csínját-bínját. 
Hozzánk egyébként a 128 GB tárhellyel ellátott verzió érkezett, ami ma már egy ilyen készüléknél kevésnek számít. Az előre telepített alkalmazások, funkciók, extrák kapásból elvisznek 40 GB-ot. A maradékba kellene beszuszakolni a fotókat, alkalmazásokat, médiaállományokat, amelyek ma már rengeteg helyet foglalnak. 

Kamera

A hátlapra pakolt, igen hangsúlyos kamerarendszer azt sugallta, hogy képalkotás terén ez a mobil kiemelkedően teljesít. Az tény, hogy a jobbak közé tartozik, de azért különösebb forradalomról nem beszélhetünk.

Google Pixel 9 Pro XL teszt
Lehet vele szép képeket lőni


A különféle kameráknak köszönhetően készíthetőek vele a hagyományosak mellett nagyon széles, széthúzott, és nagyított anyagok is. Ez remek, hiszen akkor is be tudjuk vetni a terméket, ha nem tudunk elég közel menni a témához, vagy épp ellenkezőleg: eltávolodni attól. Ám az is tény, hogy ha nem jók a fényviszonyok, akkor bizony akad rá példa, hogy nem sikerülnek jól a fotók. Azaz elmosódottság, pixelesség, zajosodás csúfítja el azokat.

Google Pixel 9 Pro XL teszt
A nagyítás nagyon hasznos lehet

Természetesen videókat is lehet vele rögzíteni, akár 8K felbontásban is. Ellátták optikai stabilizátorral, ami akkor jöhet jól, ha valaki a kezében fogja vagy mozgás közben szeretne felvételeket készíteni. 

Google Pixel 9 Pro - Ár és bizonyítvány

A Google Pixel 9 Pro kétségkívül egy felső ligás, innovatív telefon, és ezek után nem is okozhat meglepetést, hogy egy drága darab: 460 000 forintot kóstál, ami azért elég combos összeg, de hát tudást mindig meg kellett fizetni. Ajándékba kap hozzá a vásárló különféle Google szolgáltatásokat, például a fejlettebb mesterséges intelligencia pakkot, illetve nagyobb felhős tárhelyet. Annak mindenesetre örülünk, hogy egy erős szereplő tört be Magyarországra, de azt most még csak megjósolni sem lehet, hogy sikereket fog-e aratni. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!