Felfüggesztette a Play Áruházat érintő döntést a bíró

mobilozással töltött idő okostelefon iroda home office android
Fotó: Jonas Leupe / Unsplash
Vágólapra másolva!
Ráfáztak a fogyasztók, tovább húzzák az időt a Google ügyvédei.
Vágólapra másolva!

Október elején jelentős sikert ért el az Epic Games játékfejlesztő a Google ellen indított versenyügyi perében. A bíró piaci monopóliummal rendelkezőnek és azzal visszaélőnek nyilvánította a Play Áruházat, emiatt pedig három évre versenyfokozó rendelkezéseket hozott, ezek novembertől léptek volna életbe.

Az egyesült államokbeli fogyasztók számára érdekesebb döntések, hogy a Play Áruháznak lehetővé kell tennie az alternatív androidos programboltok telepítését a saját kínálatából, a fejlesztőknek pedig nem lesz kötelező a Google saját fizetési rendszerét használniuk a Play Áruházban terjesztett appjaikban.

A Google ügyvédei természetesen továbbra is agresszíven képviselik az ügyfelük érdekeit, fellebbeztek a döntés ellen, és arra kérték a bírót, hogy fellebbviteli bíróság végső döntéséig függessze fel a hónap elején kiadott rendelkezéseinek a végrehajtását. 

Egy specifikus rendelkezés kivétel a napokban ennek eleget tett a bíró, ezzel utat nyitva egy számos további fellebbezési lehetőséggel kecsegtettető jogi procedúra előtt.

A Google számára legrosszabb végkimenetel esetén végül kénytelen lesz megfelelni a bíró eredeti döntésének, ám elképzelhető, hogy jogi manőverek és formalitások miatt évekig is képes lehet halasztani az ítélet végrehajtását.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!