Fontos bejelentést tett a Honor több idei csúcstelefonjával kapcsolatban

Honor Magic V3
Fotó: Origo
Vágólapra másolva!
Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a Honor Magic V3-on és a Honor 200 szérián.
Vágólapra másolva!

A Honor bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a Honor Magic V3-on, valamint a Honor 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon. Lényege, hogy a Google-lel azonnal rá lehet keresni bármire. 

A funkcióhoz egyszerűen csak be kell karikázni, ki kell jelölni, be kell satírozni vagy meg kell érinteni a kijelzőjüket, hogy kiválasszák azt a szöveget, képet vagy videót, amire rá akarnak keresni

 – ehhez pedig nem kell appokat váltani, részletezi sajtóközleményében a vállalat a módszert.

„A mesterséges intelligencia fejlesztései átalakítják a munkavégzés, a tanulás, a vásárlás, az alkotás és az eszközökkel való interakció módját. Akár fordítási vagy házi feladat megoldásában van segítségre szükségünk, vagy egyszerűen csak többet szeretnénk megtudni egy képről, amely megragadta a figyelmünket a közösségi médián, az okostelefonjaink váltak a legfontosabb forrásunkká az információk keresésére” – nyilatkozta George Zhao, a Honor vezérigazgatója. „Emberközpontú technológiai márkaként a Honor elkötelezett amellett, hogy a mesterséges intelligencia előnyeit mindenki számára elérhetővé tegye. A Google-lal való szoros együttműködésünknek köszönhetően, és azzal, hogy ezt a funkciót nem egy, hanem két népszerű okostelefon-családunkba is bevezettük, mostantól a keresés egy új világa nyílik meg felhasználóink előtt.”

Honor Magic V3 - Fotó: Origo

A Honor mesterséges intelligencia útja: egy átfogó és felelősségteljes AI-ökoszisztéma kiépítése

 A Honor, felismerve az AI kulcsfontosságú szerepét a jövő életstílusainak alakításában, már régóta stratégiai prioritásként tekint az AI-ra. A folyamatos kutatás-fejlesztés és az iparági partnerekkel való nyílt együttműködés révén a Honor elkötelezett a készülékeken belüli AI-ökoszisztéma gazdagítása mellett, hogy világszerte előremutató AI-megoldásokat kínáljon a fogyasztóknak. Az év elején a cég bemutatta négyrétegű AI-architektúráját, amely egy, az egész iparágra kiterjedő koncepció tervezete. A cél, hogy mindenhol a felhasználók javát szolgálja. A hibrid AI stratégiát alkalmazva, amely teljes mértékben integrálja az eszközön lévő AI és a felhőalapú AI képességeket, a Honor többrétegű biztonsági architektúrát és a Honor Personal Cloud Compute-ot fejlesztett ki, amely biztosítja a felhasználói adatok és a magánélet védelmét a felhőalapú AI szolgáltatásokkal való interakciók során.

Az IFA 2024-en bemutatott legújabb csúcskategóriás készülék, az összehajtható Honor Magic V3 számos úttörő AI képességgel rendelkezik. A Google-lal együttműködve a készülék AI-radír, szinkrontolmácsolás és jegyzetelés funkciókkal van felszerelve. A Honor a felhasználó-központú megközelítéssel összhangban bevezette az iparág első szemvédelmi defókuszáló, valamint deepfake felismerő, csalásellenes technológiáját, amelyek az okostelefon-használattal kapcsolatos általános egészségügyi és biztonsági aggályokat hivatottak orvosolni. A MagicOS 8.0.1 operációs rendszert futtató HONOR készülékek emellett rendelkeznek a szándékalapú Magic Portal és Magic Capsule rendszerekkel, amelyek újradefiniálják az ember és az eszköz közötti interakciókat, hogy optimális kényelmet nyújtsanak a felhasználóknak, zárul a Honor közleménye.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!