Gyengén fogyhat az iPhone 16 mobilcsalád

Vágólapra másolva!
Mindeközben hamarosan indul az iPhone SE 4 tömeggyártása.
Vágólapra másolva!

Nem keltettek nagy hullámokat a szeptemberben bejelentett iPhone 16 mobilok, hiszen a vevők nézőpontjából nem hoztak semmilyen eget rengető újdonságot. Ez különösen igaz az európaiak számára, hiszen a világ ezen táján jogi okból és ki tudja meddig még az Apple Intelligence mesterséges intelligenciás funkciók sem lesznek elérhetőek rajtuk. Nagyon szépek, nagyon jók, nagyon drágák, lényegében ennyivel összegezhető az iPhone 16 család.

tim cook apple iphone 16
Tim Cook vezérigazgató az iPhone 16 mobilcsalád piacra dobásának a napján egy Apple Store kereskedésben
Fotó: Apple

A Barclays szerint a készülékek eddig nem fogytak túlságosan jól, a tavalyi iPhone 15 szériához képest a szeptemberrel véget ért negyedévben olyan 15%-kal kevesebb kelt el belőlük. Emiatt az ellátói láncból szedett indikátorok alapján az Apple hárommillióval csökkentette az idei utolsó negyedévben az alkatrészrendeléseket, a vártnál sokkal kevesebbet fog gyártani a készülékekből, hogy elkerülje a raktárkészlet felhalmozódását.

Mindeközben a Bloomberg értesülései szerint nagyon hamarosan megkezdődik a modern kinézetű, már Face ID szenzorral szerelt iPhone SE 4 tömeggyártása, a telefon várhatóan 2025 elején kerülhet majd forgalomba. A kiadvány szerint az Apple Intelligence támogatása érdekében a legújabb Apple A18 chip dolgozhat a készülékben, és nem világos, hogy a fejlesztések miatt tartható marad-e az előző modell 429 dolláros kezdőára.

Végül a Bloomberg szerint még idén befuthat egy új iPad mini, jövőre pedig frissülhet az iPad Air, mindkét esetben motorháztető alatt modernizálásokra lehet számítani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!