Egyre több országban kínál 4G hanghívást a Telekom

telefonhívás telefonálás mobilozás phone call
Fotó: Lynn Van den Broeck / Unsplash
Vágólapra másolva!
Ritkábban kell recsegő hangot tolerálniuk külföldön az ügyfeleknek.
Vágólapra másolva!

A Telekom magyarországi hálózatán belül már évek óta megbízhatóan működő VoLTE (4G Hang) szolgáltatás roaming környezetben 2022. október végétől érhető el. A Telekom 4G hangszolgáltatás-képes készülékkel rendelkező havidíjas és Domino ügyfelei immár 48 ország 82 mobilhálózatán élvezhetik a 4G Hang szolgáltatás nyújtotta hangminőséget és gyors hívásfelépülési időt, jelentette be a távközlési vállalat.

A Magyar Telekom 2017-ben vezette be a VoLTE technológiát. A jelenleg közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G hálózatot több mint 4 millió Telekom ügyfél használja beszédhívásokra, a mobil beszédforgalom pedig már több mint 80%-a ezen a technológián keresztül valósul meg.

A VoLTE (4G Hang) szolgáltatás lehetővé teszi a hívás közbeni mobilinternet használatot, így telefonálás közben is lehetséges az adatforgalmazás, például az internet (böngészés, e-mail küldés, térkép, navigáció stb.) használata.

A VoLTE roaming szolgáltatás által használt adatkapcsolat, adatmennyiség nem jelent külön többletköltséget a Telekom ügyfeleknek a roamingolás alatt, illetve a VoLTE hívások által generált adatforgalom független az előfizetők mobilinternet csomagjának adatmennyiségétől.

„A Magyar Telekom már 54 ország 114 operátorával kötött VoLTE roaming szolgáltatással kapcsolatos megállapodást, a jövőben pedig további országokkal és szolgáltatókkal tervezünk együttműködni annak érdekében, hogy ügyfeleink nyaralásuk vagy üzleti utazásuk alkalmával is élvezhessék a 4G hangminőség előnyeit.” – emelte ki Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese.

A 4G Hang és mobilinternet roaming használatához 4G-képes SIM kártyával ellátott, 4G Hang-képes készülék szükséges, valamint javasolt a telefonok szoftverének aktuális verzióra frissítése is a 4G hálózati lefedettség és aktív szolgáltatás megléte mellett. További részletek a Telekom weboldalán találhatók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!