Felfrissítve újra kiadják ezeket a klasszikus Tomb Raider részeket

tomb raider IV-VI remastered
Nem kell már sokat várni a Tomb Raider IV-VI Remastered csomag megjelenésére
Fotó: Crystal Dynamics
Vágólapra másolva!
Februárban jelenik meg a Darkness-trilógia frissített változata. Így újabb három Tomb Raider kap remaster kiadást
Vágólapra másolva!

Folytatódik a régi Tomb Raider-játékok remasterek formájában való újbóli kiadása minden manapság használatban lévő konzolra és számítógépre. Az idén februárban befutott, az első három játékot tartalmazó Tomb Raider I-III Remastered csomagot követően az Aspyr és a Crystal Dynamics együttműködésében hamarosan a következő három rész is megjelenik.

A Tomb Raider IV-VI Remastered pakk a The Last Revelation, a Chronicles, továbbá a The Angel of Darkness alcímű részeket fogja össze, a rajongók ezt a Darkness-trilógiaként szokták emlegetni. A legutolsó hatodik játék sajnos nem sikerült túl jól, így érdekes lesz látni, hogy a remasterelt verzióban sikerül-e javítani a játékmenetbeli hibáit.

A felek szerint a játékok magasabb felbontású modellek és textúrák mellett életminőséget javító fejlesztéseket is hoznak majd, azaz élvezhetőbbé fognak válni a modern közönség számára.

További érdekesség, hogy az említett The Angel of Darkness volt az utolsó a Core Design által fejlesztett Tomb Raider, a hatodik részt követően került a Crystal Dynamics stúdióhoz a széria.

A Tomb Raider IV-VI Remastered csomag 2025. február 14-én jelenik majd meg PC, Sony PlayStation 4/5, Xbox One/Series, továbbá Nintendo Switch platformokra, az ára 29 euró lesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!