Folytatódik a Kórház a város szélén

Vágólapra másolva!
A Kórház a város szélén című népszerű cseh tévésorozat 20 év múltán visszatér a képernyőre. A széria egykori főhőse, Sova doktor azonban csak mellékszereplő lesz az új epizódokban.
Vágólapra másolva!

A Kórház a város szélén új részeinek szerzői még nem akarnak túl sok részletet elárulni a folytatás tartalmáról. "Nem lépünk még egyszer ugyanabba a folyóba, de nem is szakadunk el az eredeti mű hangulatától. Persze nem maradnak el a mára utaló események, a privatizáció, a politikai változások; szóval napjaink gondjai kerülnek majd terítékre" - mesélte az egyik szerző.

A mű szellemi atyja, a forgatókönyvíró Jaroslav Dietl már meghalt, ezért a szerzői jogokat felesége, Magdalena Dietlova bocsátotta a stáb rendelkezésére. A forgatási jogot a cseh közszolgálati televízió szerezte meg, annak idején ők készítették az eredeti sorozatot is.

"Az új változatot ugyanolyan gondosan fogjuk elkészíteni, mint a régit. Sova doktor azonban már csak mellékszereplő lesz, mert a történet inkább az ifjú generáció képviselői körül bonyolódik majd" - mesélte a tévétársaság szóvivője.

Korábban:
Új kórházsorozat a Vészhelyzet producereitől

Fórum:
Agyszívó sorozatok

Nem hiányzik a könyvespolcáról?
Sorozatok évkönyve

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!