A népszerű színész közel három
órát beszélgetett főnökével, a
Reggeli- Delelő- Találkozások
főszerkesztőjével, Schiwert Takács
Lászlóval. Távozásának fő indoka,
hogy új színházi produkciókra,
kiállításokra készül, melyeket a
műsorvezetés mellett nem tudna kivitelezni.
Schiwert Takács László elmondta, sajnálja, hogy ennyi közös sikeres év után Alföldi Róbert távozik a csatornától. Míg munkatársuk volt, igyekeztek támogatni abban, hogy a műsorvezetés mellett művészi munkáját is végezni tudja, és most sok sikert kívánnak neki.
Egyelőre nem tudni, a Reggeli című műsorban szerepel-e még a színész. Új műsorvezetőt még nem vesznek fel, de erre a későbbiekben szükség lesz, mivel bizonytalan ideig az RTL Klubnak nélkülöznie kell a súlyos balesetet szenvedett Stohl Andrást.