Csúcson Bárdosék és a brazilok

Vágólapra másolva!
A legjobb labbdarúgó-válogatott és a magyar csapat mérkőzése mellett a Tények sikere volt a 18. hét legfontosabb tévés eseménye. A meccs népszerűségének okai egyértelműnek látszanak, a TV2 és az RTL Klub híradója közötti verseny háttere bonyolultabb.
Vágólapra másolva!

Magasan az RTL Klub szerda esti műsora, a magyar-brazil focimeccs volt a legnézettebb tévés program április 26. és május 2. között. A közvetítéssel párhuzamosan a TV2-n vetített Columbó-t feleannyian sem nézték, sőt, az ötven év alatti felnőttek körében háromszor többen választották a meccset, mint az amerikai krimit.

Forrás: [origo]
Bárdos és Máté

Az RTL Klub húzóműsorainak nézettsége azonban kismértékben csökkent. A Barátok közt-öt és a Való Világ-ot is kevesebben választották, mint előző héten, a vége felé közeledő valóságshow egyes epizódjai így több mint százezer nézőt vesztettek átlagosan. Az RTL Klubnak azonban egyelőre nem kell aggódnia, két fontos sorozatának enyhe visszaesése nem befolyásolta az összesített eredményeket, a csatorna továbbra is vezet a televíziók versenyében.

A teljes lakoság körében egész napot tekintve az RTL Klub 30,8 százalékot, a TV2 28,5-et, az MTV pedig messze lemaradva 13,8 százalékos közönségarányt ért el. A mezőny a főműsoridőt, illetve a reklámozók szempontjából fontos 18-49 év közötti nézőket tekintve ennél is szakodozattabb, az RTL Klub előnye ezekben a kategóriákban még nagyobb.

Forrás: [origo]
A brazil csapat

A piacvezető csatorna hosszú ideje tartó fölénye ellenére a TV2 és az MTV is fontos sikereket ért el a 18. héten. A brazil meccs mellett a Máté Krisztina és Bárdos András által vezetett Tények sikere a hét legkiemelkedőbb eseménye. A TV2 híradóját rendre többen választották, mint az RTL Klub konkurens műsorát, és ez nem csak a teljes lakosság, hanem a kereskedelmi csatornák célközönsége körében is így volt. A teljes lakosságot tekintve a Máté-Bárdos házaspár esti bejelentkezésé-re átlagosan 1 millió 324 ezren kapcsoltak, míg a nemrég új háttérrel feldíszített RTL klubos Híradó-t csupán 1 millió 044 ezren nézték. Hasonlóan alakult a fiatalabbak figyelméért folytatott verseny is, a Tények-et ebből a korosztályból 461 ezren, konkurensét 416 ezren választották átlagosan.

A Tények sikerét kevéssé magyarázza az előtte vetített A betolakodó című mexikói sorozat magas nézettsége, mert ez csak a teljes lakosság körében javíthatná Bárdosék eredményeit. A TV2 este fél héttől sugárzott hírműsora azonban a 18-49 év közöttiek számára is érdekesebbnek tűnt, mint az RTL Klub Híradó-ja, ezt pedig A betolakodó húzóhatása nem magyarázhatja, mert az, ebben a kategóriában, nem létezik. A Tények előtt látható mexikói sorozat ugyanis a reklámozók szempontjából fontos korosztály körében rendre és nagy különbséggel lemaradt a párhuzamosan vetített Mónika-show mögött. A hírműsorok között piacvezetővé vált Tények sikerét így a TV2-s stáb munkája mellett az RTL klubos Híradó visszaesése okozhatta.

Fotó: Fábián Évi
Hajdú Péter

Az RTL Klub közszolgálati konkurense szintén jelentős győzelmeket ért el. Az MTV vasárnap esti esztrádműsora, a Névshowr a 18. héten is a csatorna legnépszerűbb programja volt, és a teljes lakosság körében mindkét kereskedelmi tévét legyőzte. Az este nyolc utáni műsorsávban Hajdú Péter és Dömsödi Gábor műsorát néhány tízezer híján 2 millióan választották, míg a TV2-n adott A múmiá-t 1 millió 676 ezren, az RTL Klub valamivel korábban kezdett filmjét, az Armageddon-t pedig csak 1 millió 115 ezren nézték. Ez az eredmény később alig változott a nap folyamán, A szólás szabadsága Friderikusszal szintén felvette a versenyt a kereskedelmi csatornákon vetített filmekkel. Az MTV eredményét árnyalja, hogy a nap legnézettebb műsora a Kandech Evelyn édesapja utáni nyomozást bemutató Napló volt - amely még a Névshowr kezdete előtt véget ért - valamint az is, hogy kevés fiatal választotta az esztrádprodukciót. A közszolgálatin vetített szórakoztató műsort a 18-49 év közötti nézők közül csak 484 ezren nézték, ami fele A múmia 990 ezres eredményének.

NoA műsor címeCsatornaDátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.Sport KlubRTL Klub04.28. szerda2 620 55755,7
2.Barátok köztRTL Klub04.26. hétfő1 997 67740,4
3.NaplóTV205.02. vasárnap1 961 97844,8
4.NévshowrMTV05.02. vasárnap1 959 75536,7
5.Barátok köztRTL Klub04.29. csütörtök1 938 68241,5
6.Barátok köztRTL Klub04.27. kedd1 918 22738,4
7.Való Világ 3RTL Klub04.26. hétfő1 795 53739,3
8.Gálvölgyi ShowRTL Klub04.29. csütörtök1 700 49841,2
9.A múmia ( am. horror)TV205.02. vasárnap1 676 58632,8
10. Vészhelyzet (am.filmsor.)RTL Klub04.27. kedd1 646 78438,9
11. TényekTV205.02. vasárnap1 616 03146,1
12. Való Világ 3RTL Klub04.27. kedd 1 599 55635,6
13. Való Világ 3RTL Klub04.30. péntek1 599 40842,1
14.Való Világ 3RTL Klub04.28. szerda1 545 61237,9
15. Barátok köztRTL Klub04.30. péntek1 545 37135
16.Való Világ 3RTL Klub04.29. csütörtök1 514 95436,8
17. ActivityTV205.01. szombat 1 491 85538,2
18. Csupasz pisztoly a(z)űrben (am.-kan.-ném.film)RTL Klub05.01. szombat1 398 04733,1
19.FókuszRTL Klub04.27. kedd1 375 02239,6
20.Walker, a texasi kopó (am. sor.)TV205.02. vasárnap1 363 79749,8


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!