Az Amerikai Egyesült Államokban a mozifilmeket 1968 óta látja el korhatár-besorolással az MPAA, a Motion Picture Association of America. Ez a filmgyáraktól független, nonprofit szervezet sorolja be tartalmuk alapján a filmeket. A besorolás elkészítéséért az MPAA díjat szed be a filmeket elkészítő stúdióktól. Természetesen nem kötelező elküldeni a filmeket az MPAA-nak, de ez igencsak ajánlott, a piac ugyanis nem szereti a zsákbamacskát, és a több tízmilliós szuperprodukciók nem is engedhetik meg maguknak ezt a kockázatot. Az MPAA-t inkább csak külföldi vagy direkt videoforgalmazásra szánt produkciók kerülik ki.
A döntést egy 10-13 tagú, szülőkből álló bizottság hozza. A bizottság tagjainak nincs semmilyen filmes képzettsége, az egyetlen feltétel, hogy "gyakorló szülők" legyenek. A bizottság tagjai a film megnézése után megvitatják az általuk javasolt besorolást, majd szavaznak. A szavazáson egyszerű többség dönt.
Az MPAA öt kategóriába sorolja a filmeket. A G (general) az, amit mindenki nézhet. Nincs benne erőszak, szex, de még enyhébb káromkodás sem. A PG (parental guidance) kategória annyit jelent, hogy a filmet csak szülői felügyelettel célszerű megtekinteni, s a filmben előfordulhatnak gyermekeknek kifejezetten nem ajánlott tartalmak. Egy PG besorolású filmben lehet egy kis (fizikai) erőszak, felvillanhat egy, a szokásosnál alulöltözöttebb test, de semmiféle kábítószer nem bukkan fel benne. A PG-13-ba a 13 év alatt nem ajánlott filmek tartoznak. Itt lehet valamennyi szexuális tartalom és meztelenség is, azonban szigorúan csak külön-külön. Ezek azok a filmek, ahol a "forró" éjszaka után az ifjú pár talpig pizsamában kászálódik ki az ágyból, és itt felbukkanhatnak bizonyos szexualitásra utaló kifejezések is.
Az R (restricted) csoport filmjeit tizenhét éves korig csak felnőtt kíséretében ajánlják. Ezekben a filmekben a bizottság tagjai szerint kifejezetten felnőtteknek való tartalmak bukkannak fel. Itt mindenféle kombinációban lehet kábítószerezéssel, meztelenséggel, szexszel és erőszakkal találkozni, miközben folyamatosan káromkodhatnak is. Az Elveszett jelentés is ebbe a kategóriába tartozott, mivel egy jelenetben rövid ideig a szereplők egy topless-bárban tartózkodnak, a háttérben pedig pár másodpercig mindenféle helytelenkedésre felszólító pajzán zene szól. Az NC-17 kategória esetében pedig 17 éves kor alatt senkinek sem javasolják a moziba kerülő művet, mert ezekben túl sok a szex, az erőszak.
A hatvanas évek végén, amikor megjelent a korhatár-besorolás, egyes szervezetek a 21 és 25 éves korhatárjelzést is be kívánták vezetni, ez az ötlet azonban végül meghiúsult. A besorolás ellen a rendező illetve a gyártó óvást nyújthat be, ilyenkor egy MPAA bizottság előtt kell megvédenie az alkotását.
Az MPAA-nak nincs konkrét listája a tilalmas kifejezésekről, szavakról. A bizottság tagjai a nyelvhasználatot, erőszakot, szexualitást, meztelenséget és drogfogyasztást figyelik leginkább. Általában minden, ami szexualitással kapcsolatos, veszélyes lehet egy film számára, szemben az erőszakkal, ami iránt valamivel megengedőbbnek mutatkoznak. A filmgyárak ennek megfelelően igyekeznek is elkerülni "veszélyes" tartalmak bemutatását - bizonyos határig. Egy PG besorolás ugyanis akár kárt is okozhat a filmnek, mivel a potenciális tizenéves nézők, komolyabb korlátozás hiányában unalmasnak tarthatják, miként történt ez egyesek szerint a Sky kapitány és a holnap világa esetében. Többen úgy vélték, a film azért nem hozta az elvárt bevételeket, mert a fiatalok "mindenki nézheti" kategóriája miatt látatlanul is túl "dedósnak" vélték a világot megmentő kapitány kalandjait. Az is lehet persze, hogy a nézőknek volt igaza, mert 2005-ben az Amerikában húsz legnézettebb mozifilm közül 17 a PG és a PG-13 kategóriába tartozott.
A tévések döntenek
A televízió esetében a korhatár jelölés jóval újabb és teljes egészében a tévétársaságoktól függ. A rendszert 1997-ben vezették be annak hatására, hogy a filmekben, televíziós műsorokban egyre több kifogásolt tartalom jelent meg. A rendszert a sugárzási engedélyeket is kiadó FCC (Federal Communications Commission) hozta létre önkéntes alapon. A rendszerben részt vevő tévétársaságok saját műsoraikat osztályozzák, és korhatár-ajánlóval látják el. A rendszer hatáskörén kívül esnek a sportműsorok, reklámok, hírműsorok és dokumentumfilmek.
Az egyes programok besorolását több piktogram mutatja. Ezek a piktogramok megjelennek a tévéújságokban és gyakran az internetes műsorújságokban is. A nyomtatott tévéműsorok az Egyesült Államokban meglehetősen bonyolultak, elkészítésük magas szintű Excel táblázatkezelői ismereteket feltételez, olvasásuk pedig hosszú gyakorlatot. Ezekben a hihetetlenül apróbetűs kalauzokban a műsor címe alatt bukkan fel a besorolás. Ha valaki első ránézésre értelmezni tudja a rajzot, akkor garantáltan jó a látása (vagy a szemüvege).
A tévében a korhatárjelző ikon a műsor elején jelenik meg a képernyő bal felső sarkában. Az ikon szürke színű és meglehetősen diszkrét, kivéve a konzervatívnak számító FOX-ot, ahol ez a logo mérete nagyobb az önkéntesen vállaltnál, színe pedig kék-fehér. A fél óránál rövidebb műsorokban pár percig, az egy óránál hosszabb műsorokban az első fél órában látható korhatárajánló. 2005-től kezdve az ABC-n a reklámok után is felvillannak pár percig a jelzések.
A legegyszerűbb, néha "fordított korhatárnak" is nevezett jelzés a TV-Y, ami egy, kifejezetten a 2-6 éves korosztályt célba vevő műsort jelöl - ezeket talán csak a szülőknek érdemes elkerülni, egy huszonévest ugyanis például egy 15 perces rajzfilm, ami egy stilizált virág növését mutatja, nem igazán kötne le. Ezek a műsorok alkalmatlanok a gyerekek sokkolására. A TV-7 a hetedik életévüket már betöltöttek műsora, amennyiben az ikon kiegészül egy még apróbb FV jellel, akkor tartalmazhat valamennyi erőszakot. A TV-G kategóriába tartozó műsort bárki nézheti, nincs bennük senkire sem káros tartalom.