Sziget a puha díványról

Ha esik, ha rossz idő van, nő azok aránya, akik a karosszékből nézik a Sziget eseményeit. Megkérdeztük, megnéztük, hogyan készül két tévénél az adás. Újságírói input és bréking nyúz éjfélkor a Kultúrház bázison.

A kereskedelmi tévéknek könnyű dolga van, amikor a Szigetről kell műsort csinálniuk. Elég jelentőségteljesen felsorolni, hogy mennyi wc, drogos és rendőr települt ki idén, a soha ki nem ballagó nézőnek ez egy olyan furcsa világ, hogy már a felület bemutatása is borzongató lehet számára. A közszolgálati tévé nem érheti be ennyivel, mert a nézettségen túl, neki még egy homályos feladatot teljesítenie kell, objektíven, vagy szubjektíven beszámolni arról, hogy valójában mi zajlik itt egy héten keresztül. Úgy tűnik, hogy tavaly inkább az előző, idén az utóbbi célt tűzte maga elé a Kultúrház stábja.

Az első két adás alapján legalábbis az látszik, hogy kevesebb a programbeszámoló, és ajánló, és több a részvétel. A részvétel például szubjektív jegyzetek formájában realizálódik, ennek a műfajnak kedvez a sziget, kulturált szórakozásról (pogózás), vagy ivásról és kisdolgozásról itt nehéz érdektelen anyagot összehozni. Nem véletlen, hogy a hasonló anyagok az amatőrök által készített Sziget-híradóknak is erősségei voltak, a profik sem rontják el ezeket.

A beszélgetés már nehezebb ügy, főleg az, ami élőben megy, a riportalanyoknak sincs egyszerű dolga, mégis csak egy szórakozóhelyen ülnek, hangos (és többféle) zene szól, és így kéne értelmes magyar mondatokkal szólniuk. Nem mindig sikerül, de néha igen, és ebben Veres Dóra sokkal jobb partner, mint a tavaly erőltetett, jópofasággal harcba küldött riporterpáros. Visszavett abból a csajosságból, amit egyébként képviselni tud, és jól áll neki a műsorvezetői szerep, nem komolykodja túl, de nem is játszik szőkenőt.

A "légy naggyon laza" instrukciót ebben az évben Németh Juci kapta meg, aki kvázi-tinédzserként járja a helyszíneket, és küldi beszámolóit. Ugrál, lelkesedik, táncol, énekel és visong, egyszóval sok. Legalábbis rögtönzött közvélemény-kutatásunk eredménye az, hogy az ő személye kivágja a biztosítékot az ismerősökből, igaz, már mindenki elmúlt tizenhat, akit kérdeztünk.

A műsor vállalt szubjektivitása a témaválasztás mellett leginkább abban nyilvánul meg, hogy összefüggő műsorfolyam készül, ahol egymás mellett, egyforma súllyal szerepel sztárinterjú (ööö, a Franz Ferdinánd-interjú hmm, felületes lett), beszámoló és koncertbejátszás.

Az egész műsort belengi az "élő adás varázsa" (kopirájt Juhász Előd), nem tudnak úgy Veres Dórához kapcsolni, hogy ne a kontrollmonitor feszült figyelésével induljon az interjú. Végig jelen van az amatőr esetlegesség, és a profi szerkesztettség kettőssége, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy melyek a jobb pillanatok. Talán azok, amikor ezek pont jól egyesülnek, amikor valami szigethíradós bája vagy mije is van a műsornak. Majd meglátjuk, hogy néz ki a Kultúrház az egy hét végére, vagy belerázódnak, vagy belefáradnak abba, amit maguknak kitaláltak.

Terray István