Természetesen az idehaza már-már szitokszóvá lényegült valóságshow-kat a napi műsorok (Big Brother, Való Világ) óta divat utálni - mégis olyan irányba mutatnak a nézettségi adatok, hogy ez az utálat abban merül ki, hogy a nézők szeretik utálni a hasonszőrű műsorokat, nézik, és közben hangoztatják kissé hipokrita módon, hogy éppen milyen rossz terméket fogyasztanak. Ha csak az utóbbi hónapok termését megnézzük, akkor láthatjuk, hogy az amerikai értelemben vett reality műfajban milyen sikerrel szerepelt a Győzike, hogy pukkadt ki a Megasztár, és hogyan lett egyeduralkodó az RTL Klub Szombat esti láz című realityműsora. Persze hírességek próbáltak a Romantic volt frontemberének lábnyomába lépni - még Fábry Sándor (Cadillac Drive) és Dopeman is készített realityt, de egyelőre kevés sikerrel. A műfaj azonban, ha a bulvár-szórakoztató vetülettől eltekintünk, akkor mindig is a versenyszellemmel kiegészített, kompetitív valóságshow-kkal aratott a legtöbb helyen.
A műfajban a fent említett, nézőknek tetszelgő, szeret-nemszeret filozófia mentén működő, telefonos kiszavazásokkal életben tartott verziók mellett töretlen a népszerűsége az egy-egy területen való jártasságot számon kérő, a kiesést zsűri segítségével eldöntő műsoroknak. Természetesen példák kérdésben Amerikához fordulunk segítségért, és láthatjuk, hogy akadt már ügyvédeket versenyeztető reality (The Law Firm), de épp úgy versenyeztek a legjobb címért lakberendezők (Design Star), színésznő-jelöltek (The Starlet), divattervezők (Project Runway) , szakácsok (Top Chef) vagy üzletemberek (The Apprentice). A listából látszik, hogy ezen műsorok nagy része a már szakmával rendelkezőknek szólt, és így a fiatalság csak nézőként kerülhetett kapcsolatban a műsorokkal. Ezen a dilemmán hivatott segíteni azonban egy eminens diákokat egyetemi ösztöndíjért versenyeztető, rövid életű show és egy topmodell-jelölt lányokat egymásnak eresztő műsor, ami azonban olyannyira nem bukott meg, hogy egy sorozatnak is becsületére váló módon kilencvennél is több országban mutatták be, és tíznél is több országban honosították a műfajt (köztük a Fülöp-szigeteken és Kínában is), amit anno még 2003-ban egy szupermodell, Tyra Banks teremtett meg.
Az amerikai verzió, amelynek a nézettsége hét éve szinte folyamatosan nő, megteremtette a műsor alapjait, miszerint a kiválasztott lányok minden héten elvannak egymással a lakásukban, majd egy jutalomfeladat következik, mely olykor fotózás, de általában egyéb, a modellszakmával kapcsolatos tevékenységet foglal magában. Itt a győztes valami díjat kap (bevásárlás, vacsora híres divattervezővel), hogy aztán egy nap pihenés után (miközben persze szorgos operatőrök minden pillanatot rögzítenek) következzen az igazi megmérettetés, a vérre menő fotózás, mely végeztével a zsűri minden részben könyörtelenül kitaszít egyet a modellek közül.
Az amerikai verzió első és második évadában még dominált a reality-aspektusa a műsornak, de a továbbiakban a sokkal érdekesebb és izgalmasabb feladatokra helyeződött át a hangsúly - ezzel is biztosítva az unalommentes tévézést a nézőnek. Jellemző, hogy míg az "íróknak" nevezett story editorok az első évadokban négy story line-t, úgynevezett történetvonalat állítottak össze, addig a később kiadásokban már csak három apró történetet vagdosnak össze, és ezekre fűzik fel az egyes epizódok vonalvezetését. Persze az amerikai készítők is tisztában vannak, hogy a műsor szavatossága csak akkor tartható fenn, ha mindig sikerül megújulni. Volt, hogy A+-os, vagyis enyhén túlsúlyos modelleket is beválogattak a legjobbak közé, volt, hogy a kiszavazásoknál nem egy, hanem mindenki döbbenetére két kieső is volt - a legutóbbi, alig egy hete kezdődött évadban pedig egy ikerpárt válogattak be a legjobb 13 versenyző közé. Persze a legnagyobb sokkfaktort mindig is az első részek egyikében elvégzett makeover, vagyis átalakítás jelenti, amikor műsorvezetői-szerkesztői utasításokra fodrászkezek tucatjai végeznek a lányokon teljes átalakítást, hajlevágást, festést, hogy a készítők kényének-kedvének megfelelően nézzenek ki a Topmodell-sorozat folyamán.
Egyvalamiben tudott nagyon erős lenni az amerikai verzió, és a legtöbb amerikai valóságshow-nak ez a legnagyobb erőssége: a casting, vagyis a karakterek kiválasztása. Legyen bármilyen műsorról is szó, túl kell lépni azon a magyar producerek által sulykolt sztereotípián, hogy csak szép emberekkel lehet kidekorálni tévékészülékeinket belülről - ugyanis az ember még a szépségbe is bele tud unni. Ha valaki rápillant az aktuális amerikai résztvevőkre, akkor nem biztos, hogy mindenkiről a báj, a gyönyörűség jut eszébe, hiszen a készítők karaktereket keresnek, olyanokat, akiket összeeresztve sok dráma, barátság, sírás-rívás produkálható és olyanokat, akiket, ha leültetnek egy kamera elé, akkor folyékonyan tudnak beszélni, vagyis el tudják adni magukat, nem pedig csak szánalmasan makognak, ahogyan azt megszokhattuk.