Másképp nevetünk, mint tíz éve

Egyre kevesebb a hagyományos szituációs komédia: a trend megmutatkozott az amerikai tévécsatornák 2007/08-as évadra szóló vásárlásaiban is, mivel meglepően kevés könnyed, nevettető sorozatot rendeltek meg, és azok jó részét is csak tavaszra szánják az őszi premier helyett. A szitkom műfaja megújulóban van: mi volt rég, mi van ma?

Ha sorozatokról beszélünk, mindig kétféle alműfajba ütközik az ember: a drámába és a szituációs komédiába, a szitkomba. A dráma általában a 42 perces sorozatot jelöli (így 18 perc jut egy órában reklámra és ajánlókra), míg a komédia, mely egyre kevésbé szituációs, általában a 21 perceset. Persze ez a kettős tagolás nincs kőbe vésve, hiszen mostanság egyre több az úgynevezett "dramedy", vagyis a dráma és a komédia összeházasításából született rokon műfaj, mely 42 perces hosszban ugyan, de mégis könnyed történetet mesél el, megfelelő drámai elemekkel tarkítva. Ez utóbbira remek példa a Született feleségek, a Címlapsztori vagy a kábeles és ezért jóval szókimondóbb Nancy ül a fűben.

Maga a szituációs komédia műfaja azért is nagyon érdekes mostanság, mivel jelenleg a tévés "iparban" éppen új trend van. Régebben, a műfaj második aranykorában (a kilencvenes közepétől) az amerikai tévézési szokásokat vizsgálva feltűnhetett, hogy milyen jól futnak a szitkomok. Ez az a korszak, amikor olyan sorozatok taroltak és határozták meg az estéket, mint a Jóbarátok, a Will és Grace vagy a Szeretünk, Raymond.

A sikert természetesen nem is kell túlmagyarázni, hiszen mindenki számára magától értetődő, hogy az ember, ha holtfáradtan leül este a tévé elé, mosolyogva szórakozni akart (akkor még a valóságshow kevésbé volt jellemző). A komédia műfaja szinte minden adóra jellemző volt, általában ezzel indították a nyolcórás sávot, hogy aztán későbbi időpontban komolyabb hangvételre váltsanak, egy krimivel, drámával, kalandsorozattal.

A szituációs komédiákról annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy mindössze egy nap kell egy rész forgatásához - ellentétben a drámákkal, melyek egy-egy epizódját általában 7-8 nap alatt veszik fel. A felvétel általában stúdióban, épített díszletek között történik, élő közönség előtt, és a nézői reakciók határozzák meg, hogy miképpen is áll össze a végleges anyag. Ha egy közönség nem reagál megfelelően egy poénra, akkor még a helyszínen, villámgyorsan át lehet írni a forgatókönyvet. Természetesen egy rész elkészülte ugyanúgy egy hetet emészt fel, hiszen a nézők előtti felvételt rengeteg próba előzi meg a színészek részéről, hogy minden flottul menjen a felvétel napján.

A nagyjából a Jóbarátok és a Dumagép lezárásáig tartó időszakot nevezhettük aranykornak. A legnézettebb tíz sorozat közül általában 7-8 szitkom volt, egyedül a Vészhelyzet és a Helyszínelők tudott befurakodni olyan Amerika-szerte heveny gurgulázó nevetést kiváltó komédiák közé, mint a fent említett és itthon is jól ismert Jóbarátok, Dumagép, Szeretünk, Raymond!, Kerge város, Will és Grace, Dharma és Greg, Férjek gyöngye vagy a nálunk még nem vetített Becker, illetve Malcolm in the Middle.

Ezen sorozatokat általában két csoportba sorolhattuk. Voltak az egy emberre, az egy markáns (és remélhetőleg vicces) főszereplőre épülő sorozatok, amelyek általában a főszereplőn is álltak vagy buktak - ilyenek voltak a klasszikus, a főhős nevét a címben viselő szitkomok, mint a Frasier (vagyis a Dumagép), a Becker, a Jessie, a Szeretünk, Raymond! - vagy éppen a Will és Grace és a Dharma és Greg, melyek két főhőssel bírtak. A szitkomok másik csoportja úgynevezett ensemble-szereposztással bírt, vagyis több, egyenrangú szereplővel - elég csak a Jóbarátok-ra gondolni.

Mostanra azonban - majd tíz év uralkodás után - a legnagyobb zászlóshajók tovavitorlázása miatt megroggyant a műfaj, amit mutat a nézői ízlésváltozás is, hiszen 2006 húsz legnézettebb sorozata közül mindössze egy, a Two and a Half Men (Charlie Sheennel) volt tagja az elit társaságnak. Bő egy évtized és a több ezer epizód folyamán mondhatjuk, hogy gyakran önismétlővé váltak a sorozatok, az is fontos tényező volt, hogy egy menő sorozat a sztárok nem egyszer 1-2 milliós fizetése miatt sokkal drágább volt, mint egy dráma - ami ráadásul kevesebb pénzért dupla annyi műsoridőt fedett le.

Jóbarátok: sokan imádták őket

A hagyományos szituációs komédia műfajának hanyatlásával új trend jelent meg a piacon. A régi többkamerás stílt az egykamerás váltotta fel. Ezt úgy kell érteni, hogy míg a klasszikus szitkomok esetén a színpad körül 4-5 kamera volt elhelyezve, melyek folyamatosan vették a színészek játékát, és később a vágó ezek nézőpontjait váltogatva állította össze az epizódot, addig az újhullámos, egykamerás szitkomok már úgy készülnek, mint a drámák vagy a mozifilmek. Általában nem stúdióban, hanem "normális" helyszíneken (bár vannak hibridszitkomok, melyek egykamerásak, és mégis stúdiódíszletek közt forgatják őket) és egy jelenetet olykor többféle módon vesznek fel és raknak össze. Az egykamerás szitkomok, mivel nem közönség előtt készülnek, az alánevetést is nélkülözik, ami nem feltétlenül baj, sőt.

Joey szólóban folytatta

Ez utóbbi tényező, vagyis a poén jelzésének a hiánya is közrejátszhat abban, hogy az amerikai néző egyelőre nehezen barátkozik meg az újhullámos szitkomokkal, és ezért nem csoda, hogy az egy-két utolsó mohikán (például Charlie Sheen többkamerás Two and a Half Men című komédiája) ekkora siker. Nem csoda, hogy az újszerű stílusra leginkább a fiatalok, a kereskedelmileg is fontos 18-49 korosztály a vevő.