Germán őserő: Brinkmanntól a Cobra 11-ig

A népszerű, nem tematikus csatornák meglehetősen kevés műfajból válogathatnak, ha a nézőket a képernyő elé kívánják láncolni. Filmek, sorozatok, sportesemények, talkshow-k, vetélkedők és valóságshow-k képezik kínálatukat, esetleg egyedi, nagyszabású show-műsorok jöhetnek szóba. Ezen produkciók közül a legfrissebb trend szerint a sorozatokat érdemes nézni, hiszen átlagban ezek generálják a legnagyobb érdeklődést - és a németeket itthon valamiért nagyon kedvelik.

Udo, Christa és Klaus

Ha sorozatokról van szó, akkor a műfajon belül az amerikai szériák és az egyes országok saját gyártású vizuális termékei számítanak kifejezetten népszerűeknek Európában. Az amerikai jelenlétet teljesen felesleges ecsetelnünk, hiszen a sok szemétnek nevezett alkotás ellenére is az utóbbi évek fontos sorozatai szinte kivétel nélkül az USA-ból érkeztek. Ezen belül természetesen lehet szó a kritikailag elismert szériákról, mint a Sírhant művek, a Maffiózók vagy a Dexter, mely sorozatok rétegműfaj lévén ugyan nem feltétlenül tarthatnak számot kirobbanó nézettségre, nem is országos adókon mennek, azonban a kritika imádja őket, és a szakma is elhalmozza őket díjakkal.

De éppúgy ebbe a csoportba tartoznak a hatalmas népszerűségnek örvendő, kvázi popcorn-sorozatok, a kommersz mag, melyet olyan szériák alkotnak, mint a Grace klinika, a Doktor House, a Helyszínelők vagy a Hősök. Ezek a kevés gondolkodást igénylő, a tömegeket is a kanapéhoz ragasztó sorozatok, melyek megértéséhez nem szükségeltetik roppant intellektus, tökéletesen fogyaszthatóak, és még igényesnek is mondhatóak.

Az amerikai sorozatok mellett Angliában az angol, Németországban pedig a német sorozatok számítanak menőnek - olyannyira, hogy az nem kelt megrökönyödést, hogy a németek sokkal kíváncsibbak a Cobra 11 autópálya rendőreinek legújabb kalandjaira, mint holmi helyszínelőkre Las Vegasból vagy a Fox Riverből megszökő fegyencekre. Mintha itthon a Tűzvonalban hozna másfél-kétmillió nézőt!

Valamiért az utóbbi évek hazai próbálkozásait (Öt zsaru, Éretlenek, Tea, Limonádé, Egy rém rendes család Budapesten, Rendőrsztori és társai) feltűnő közöny kísérte a magyar nézők részéről. Hiába voltak a mi ebünk kölykei, az esetlegesen gyengébb minőségű kísérletek nem estek abba a kategóriába, mint a többi országban, ahol is a klasszikus narancsos, "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk" hasonlattal kedvelte meg a közönség a nemzeti sorozatokat. Természetesen a szappanoperák nem tartoznak az "igazi" sorozatok közé, a Barátok közt, Jóban Rosszban más jellegű műfaj, ahol is a minőségi követelmények nem érvényesülnek annyira, mint egy heti rendszerű szériánál.

Nálunk a honi sorozatoknak azonban remek helyettese akadt: a német és osztrák szériák. Ki tudja, miért, de helyettesítő termékként nem a szláv sorozatok előtt borulunk a földre, nem a kelet-európai rögvalósággal foglalkozó ukrán krimire vagyunk kíváncsiak, és nem is a szerb családi drámára, esetlegesen a szlovák politikai szatírára, hanem nyugat felé orientálódva, talán a történelmi kapocs miatt is inkább az osztrák és a német tévéipar termékei kötik le leginkább figyelmünket.

A Klinika vagy a Guldenburgok öröksége már jó korán átszivárgott hozzánk, és tett szert kimondottan nagy népszerűségre, de ugyanakkor a kedd estéinket rengetegszer a kortárs csehszlovák tévés remekek töltötték ki, a Mindenki tanköteles, a Nők a pult mögött és persze a drámaibb szériák, mint a Mentők vagy a Kórház a város szélén. Ezek mellett a Klinika és füzérbe fűzött történetekkel operáló követői mindössze kivételnek számítottak az akkori sorozatvilágban.